Vitályos: A francia Nemzeti Tömörülés is csatlakozik Orbánék EP-frakciójához

2024. július 8. – 11:24

Másolás

Vágólapra másolva

A francia Nemzeti Tömörülés (RN) is csatlakozik az Patrióták Európáért európai parlamenti (EP-)frakciójához, jelentette be Vitályos Eszter kormányszóvivő a hétfői kormányinfón. Hidvéghi Balázs, a Fidesz volt EP-képviselője is erről posztolt Facebookra.

A Politico hétfői cikke több forrásból is megerősítette az RN belépéséről szóló korábbi híreket. A párt július 7-én, épp az új frakció alakulóülése előtti napon vett részt a francia nemzetgyűlési választások második fordulóján, ahol meglepetésre lehet, hogy a harmadik helyre szorult.

Az RN nem csak a saját frakciója, az Identitás és Demokrácia, hanem az egész EP legnagyobb küldöttségét adja harminc képviselővel. Ahogy arról korábban írtunk, szinte a teljes csoport átvándorolhat az Patrióták Európáért (PfE) frakciójába. Vasárnap az olasz, szintén ID-s Ligát vezető Matteo Salvini is arról beszélt, hogy „építik” az új csoportot, erősen arra utalva, hogy ők is átigazolnak. A csoport célja, hogy a harmadik legnagyobb legyen az egész EP-ben, mondta Salvini, Orbán korábbi kijelentéseit visszhangozva.

A csoport

  • az RN (francia, ID) 30;
  • a Fidesz (független) 10;
  • a Liga (olasz, ID) 8;
  • az ANO (cseh, volt liberális, majd független) 7;
  • az FPÖ (osztrák, ID) 6;
  • a Vox (spanyol, Európai Konzervatívok és Reformerek) 6;
  • a Szabadságpárt (holland, ID) 6;
  • a Flamand Érdek (belga, ID) 3;
  • a Chega (portugál, ID) 2;
  • a Dán Néppárt (ID) 1

képviselőjével valóban épp elcsípné a harmadik helyet tíz országból 79 mandátummal. Az EP legutóbb pénteken frissült adataival számolva

  • eggyel többen lennének, mint az átcsábított Vox nélkül a most harmadik Európai Konzervatívok és Reformerek;
  • és hárommal többen, mint a liberálisok, akiktől egy köztes lépéssel az ANO jött át.

(A KDNP nyilvánosan még nem jelezte, hogy belépne. Egyetlen EP-képviselője, Hölvényi György a függetlenek között ül, amióta Magyar Péter csatlakozása miatt kilépett a jobbközép Európai Néppárt frakciójából és pártcsaládjából.)

Gulyás szerint is a harmadik legnagyobb lesz az új frakció

A hétfői kormányinfón a Miniszterelnökség vezetője, Gulyás Gergely arról beszélt, hogy szerinte tíz fölé jut majd a résztvevő pártok száma. Az EP harmadik legnagyobb frakciója jön majd létre, amit figyelmen kívül hagyni nem lehet. Bár az erőviszonyokon ez nem változtat, teremt egy olyan színteret, ahol megszólalhatnak a valóban konzervatív erők, amelyek „békepártiak”, mondta.

Korábbi nyilatkozatok alapján a Fidesz az euroszkeptikus Európai Konzervatívok és Reformerekhez csatlakozott volna, tavaly decemberben Orbán ezt csak idő kérdésének nevezte. Nicola Procaccini társelnök viszont a júniusi EP-választások után közölte, hogy a Fidesz soha nem nyújtott be hozzájuk csatlakozási kérelmet, és ha be is akart volna lépni, a képviselőknek alá kellett volna írniuk egy nyilatkozatot, hogy támogatják Ukrajna honvédő háborúját Oroszországgal szemben, amit másoktól is elvártak. (A döntés hátterét és hivatalos magyarázatait itt foglaltuk össze.)

Már szinte a teljes ID átszivárgott

A Politico ID-tagokra és alkalmazottakra hivatkozva hétfőn arról írt, hogy a frakciót már korábban átvitték volna a PfE-be, de a francia választások miatt vártak ezzel. Egy ID-s tisztviselő szerint Marine Le Pen pártelnök „mindenkit arra kényszerített, hogy halasszák a csoport létrehozásának dátumát”. A lap egy forrása szerint „ez egy teljesen új csoport lesz, egyáltalán nem csak márkaváltás”, de egy ID-s képviselő úgy látta, hogy a régi platformot használják, „alapvetően csak egy nagyobb csoport egy másik névvel”. A frakció adminisztratív szerkezete nagyjából ugyanaz maradna, de a csehek és a magyarok is kapnának egy-egy alelnöki posztot. Mindkét forrásból úgy tudják, hogy az elnökséget az RN egyik képviselője kapná.

„Nem csak Orbánék csoportja lesz”

– hangsúlyozta Gerolf Annemans, az ID elnökségi tagja. Az átigazolását szombaton bejelentő Flamand Érdek képviselője szerint

„a magyarok csak azzal törődtek, hogy nem csatlakozhatnak egy meglévő csoporthoz”.

Az ID eredetileg július 3-án tartotta volna az alakulóülését, de ezt 8-ra halasztotta – aznapra, amikor a PfE is tervezi a sajátját. Korábban többek között itt írtunk róla, hogy az új csoport valójában az ID előre leegyeztetett átnevezése és bővítése lehet.

Ha az RN mellett a Liga is átmegy, az ID-ben egyedül a cseh Trikolór egy képviselője maradna, akit a Politico szerint egy másik, Mi Hazánkkal is hírbe hozott új csoport vehet fel. Ebben az ID-ből korábban kizárt Alternatíva Németországért (AfD) lehet a legnagyobb párt. Gulyás a hétfői kormányinfón megerősítette, amit korábban maga az AfD is jelzett, hogy a német párt nem lesz benne a fideszesekkel létrejövő csoportban.

Egy frakcióhoz legalább hét tagállamból minimum 23 képviselő kell. A Politico felsorolása alapján, ami az eddig szóba jött lehetséges tagokat szedte egy listába, az AfD-vel készülő formációnak mindkét feltétel teljesítésére van esélye.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!