India miniszterelnöke lesz Putyin következő látogatója

2024. július 8. – 11:37

Másolás

Vágólapra másolva

Kétnapos látogatást tesz Vlagyimir Putyin orosz elnöknél Narendra Modi indiai miniszterelnök, írja az APNews. Modinak ez lesz az első látogatása a Kremlben az orosz-ukrán háború kitörése óta, igaz, a két vezető 2022 szeptemberében találkozott az Üzbegisztánban megtartott Sanghaji Együttműködési Szervezet csúcstalálkozóján is.

Az indiai miniszterelnök az X-en posztolt a látogatásról, bejegyzésében azt írja: „A következő három napban Oroszországban és Ausztriában lesz. Ezek a látogatások csodálatos lehetőséget nyújtanak a kapcsolatok elmélyítésére ezekkel a nemzetekkel, amelyekkel India időtálló barátságot ápol.”

India, Modi vezetésével eddig tartózkodott az orosz agresszió elítélésétől, helyette a béke szükségességét hangsúlyozza, az oroszok pedig hálásak nekik, hogy a háború ügyében nem tesznek semmit. Ehelyett a nagy múltú indiai-orosz üzleti kapcsolatok, az olaj import és a haditechnikai együttműködés fenntartására fókuszálnak.

India óvatossága Kínával való konfliktusos viszonyával is magyarázható, Kína és Oroszország közeledése pedig az indiai-orosz kapcsolatokra is kihatással lehet.

Az indiai miniszterelnöknél az oroszok oldaláról legutóbb Szergej Lavrov külügyminiszter tett látogatást 2022-ben: ekkor Lavrov méltatta Modit, amiért India nem ítélte el az ukrajnai orosz inváziót, írta akkor a 24.hu.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!