NATO-főtitkár: Orbán moszkvai látogatása nem változtat semmit a NATO közös céljain

2024. július 8. – 10:28

Másolás

Vágólapra másolva

Jens Stoltenberg leköszönő NATO-főtitkár szombaton adott interjút a CBS Newsnak, amiben kitért Orbán Viktor moszkvai látogatására is. A NATO-főtitkárt a Face the Nation című műsorban először arról kérdezték, hogyan értékeli Joe Biden elnökjelölti vitán nyújtott teljesítményét, majd Stoltenberg arról beszélt, hogy bizakodó a július 9. és 11. közötti NATO-csúcstalálkozóval kapcsolatban. „Jó és eredményes megbeszélést tartottunk. És természetesen nem lehet ilyen nagy döntéseket hozni a NATO megerősítéséről, a NATO bővítéséről, az új tagok felvételéről, ha nincs erős amerikai vezetés” – értékelte a júniusi találkozóját Bidennel.

Arra a kérdésre, hogy Orbán Viktor moszkvai látogatásának lehet-e hatása a NATO-ra, Stoltenberg azt hangsúlyozta, hogy a látogatás nem változtat semmit a NATO közös céljain.

„Számomra az a fontos, hogy minden szövetséges egyetértett abban, hogy többet kell tennünk Ukrajnáért, mind az új kiképzéssel és segítséggel, amit a NATO nyújt majd Ukrajnának, mind pedig a hosszú távú kötelezettségvállalásban”

– mondta Stoltenberg. A főtitkár hozzátette, hogy a július 9-én kezdődő washingtoni NATO-csúcs előtt további légvédelmi és lőszer adományozó bejelentésekre számít. A főtitkár azt mondta, hogy a washingtoni NATO-találkozó fókuszában Ukrajna katonai támogatása lesz. Stoltenberg arra a kérdésre, hogy miért látogatott Orbán Viktor Moszkvába Vlagyimir Putyinnal tárgyalni, azt mondta, hogy Orbán egyértelművé tette, hogy nem a NATO képviseletében ment az orosz fővárosba, hanem Magyarország miniszterelnökeként.

A főtitkár szerint Oroszország és Kína azt szeretné, hogy az Egyesült Államok elbukjon Ukrajnában. Emiatt szerinte csak úgy teremthetnek békét Ukrajnában, ha meggyőzik Putyint arról, hogy nem tud győzni a csatatéren. „Tehát egy olyan tárgyalásos megoldáshoz, amely tartós Ukrajna számára, katonai támogatásra van szükség Ukrajna számára” – mondta Stoltenberg.

Orbán Viktor a múlt héten, a magyar EU-elnökség első hetén kezdte meg titkos utazását, először kedden Kijevbe utazott, hogy Volodimir Zelenszkijjel tárgyaljon, majd pénteken Moszkvába, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnökkel találkozzon. Innen a hétvégére Azerbajdzsánba ment, a Türk Államok Szervezetének (TÁSZ) csúcstalálkozójára, majd magyar idő szerint hétfőn reggel érkezett Pekingbe, hogy Hszi Csin-ping kínai elnökkel találkozzon. Orbán a találkozókat békemissziónak nevezi a közösségi oldalain.

Orbán moszkvai látogatása után záporoztak a nemzetközi reakciók, az uniós főképviselő külön közleményt is kiadott arról, hogy a magyar miniszterelnök semmilyen módon nem képviseli az Európai Unió álláspontját az orosz fővárosban.

Josep Borrell külügyi főképviselő Orbán azerbajdzsáni útjáról azt írta, hogy Magyarország nem kapott felhatalmazást az Európai Unió Tanácsától a Türk Államok Szervezetével való kapcsolatok előmozdítására.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!