Megtalálták egy 22 éve eltűnt amerikai hegymászó holttestét Peruban

2024. július 9. – 22:19

Megtalálták egy 22 éve eltűnt amerikai hegymászó holttestét Peruban
A Huascarán 2019. augusztus 12-én – Fotó: Oscar Vilca / INAIGEM / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Megtalálták annak az amerikai férfinek a mummifikálódott maradványait, aki 22 éve tűnt el egy perui hegyen, írja a BBC. Az 59 éves William Stampfl 2002 júniusában tűnt el, miután társaival együtt elsodorta egy lavina Peru legmagasabb csúcsán, a Huascaránon.

A perui rendőrség szerint most a hóréteg olvadásával került felszínre a holtteste. A férfit a nála lévő útlevele alapján azonosították. A Kaliforniából érkezett Stampfl két társával vágott neki a csúcsnak, a lavina után viszont csak egyikük holttestét találták meg.

A Huascarán a fővárostól, Limától 435 kilométerre északra fekszik, és 6706 méter magas. A környékén több ember holttestét is megtalálták az elmúlt időszakban, köztük egy olasz hegymászóét, aki egy másik hegyen szenvedett balesetet, és egy izraeli férfiét, akit májusban találtak holtan, nagyjából egy hónappal az eltűnése után.

Június végén írtunk arról, hogy egyre vékonyabbá válik a hó és a jég a Mount Everesten is, így több száz hegymászó holtteste bukkan elő a klímaváltozás miatt a világ legmagasabb hegyén. Egy mentőcsapat indult útnak, hogy lehozzák a holttesteket: első körben öt fagyott holttestet, köztük egy csontvázat tudtak lehozni a Nepál hegyi takarítási kampányát végző dolgozók.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!