Négy gyerek megsérült, amikor leszakadt a drótkötélpálya egy erdélyi vidámparkban

2024. július 9. – 18:34

Másolás

Vágólapra másolva

Négy gyerek megsérült kedden egy dél-erdélyi vidámparkban, miután elszakadt egy tiroli csúszópálya drótkötele, jelentette be a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU). Az eset Hátszeg közelében történt, Malomvíz (Rau de Mori) község Dinosaur World Transylvania nevű vidámparkjában, írja az MTI.

Az ISU szerint a 7 és 11 év közötti két fiú és két lány 2-2 és fél méter magasból zuhant le, miután elszakadt az átcsúszópálya (zipline) egyik drótkötele. Egy 7 éves fiút mentőhelikopterrel szállítottak a vajdahunyadi kórházba, egy másik gyereket mentőautóval vitték ugyanoda, míg két gyereket a dévai sürgősségi kórházba vittek. A Hunyad megyei mentőszolgálat közlése szerint a zuhanás után a gyerekek eszméletüknél voltak, de többszörösen megsérültek.

A dél-erdélyi Hátszegi-medencében számos dinoszauruszleletet tártak fel, a térségben több vidámpark is van, mely az őslények egykori jelenlétére épít. A hátszegi rendőrség gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanújával indított bűnvádi eljárást az ügyben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!