Orbán a magyar „békemisszió” támogatását kérte Erdoğantól Washingtonban

2024. július 10. – 05:26

Orbán a magyar „békemisszió” támogatását kérte Erdoğantól Washingtonban
Orbán Viktor és Recep Tayyip Erdoğan – Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor is részt vesz a július 9-11. között rendezett washingtoni NATO-csúcstalálkozón, ahol a hivatalos programok mellett több NATO-tagállam vezetőjével is tárgyalni fog. Elsőként Recep Tayyip Erdoğan török államfővel egyeztetett Orbán, amiről egy rövid közleményt adott ki Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Ebben azt írják, hogy Orbánék a tárgyaláson megvitatták az orosz-ukrán háború ügyét. Orbán a magyar békemisszió támogatását kérte arra tekintettel, hogy a konfliktusban Törökország volt az eddigi egyetlen sikeres közvetítő.

Szijjártó Péter külügyminiszter is beszámolt a török elnökkel folytatott tárgyalásról. „Megállapodtunk, hogy továbbra is szoros kapcsolatban maradunk és egyesítjük erőinket, hogy a nemzetközi szervezetekben is végre lehessen beszélni a békéről, ne csak a háborúról. Ha manapság valaki a békéről vagy a béke szükségességéről beszél a nemzetközi szervezetekben, akkor azonnal megbélyegzik és ennek a gyakorlatnak véget kell vetni” – írta Facebook-oldalán.

Az aktuális NATO-csúcs legfontosabb témája továbbra is az ukrajnai háború, ahová Orbán saját „békemisszióval” érkezett, miután Kijev után Moszkvába és Pekingbe is ellátogatott, amiért rengeteg kritikát kapott Magyarország szövetségeseitől.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!