Már három amerikai állam élelmiszerüzleteiben is találni olyan automatát, amiből lőszert lehet vásárolni

2024. július 13. – 21:15

Másolás

Vágólapra másolva

Három amerikai állam – Alabama, Texas és Oklahoma – élelmiszerüzleteiben is elérhetőek olyan automaták, amikből lőszert lehet vásárolni, írja a CNN. Az automatákat forgalmazó American Rounds cég szerint az automatákat csak azok használhatják majd, akik rendelkeznek a megfelelő engedéllyel. A mesterséges intelligenciának és arcfelismerő rendszernek köszönhetően pedig az automata képes meghatározni a vásárló életkorát, valamint ellenőrizni, hogy a vevő személyazonossága egyezik-e az engedélyen szereplő információkkal.

Grant Margers a cég vezérigazgatója a CNN-nek azt nyilatkozta, hogy az első automatát 2023 novemberében helyezték üzembe egy alabamai boltban, miután tavasszal több üzlet is felkereste őket azzal az ötlettel, hogy lőszert árusító automatákat is forgalmazhatnának.

Az USA Today X-en megosztott videója szerint az American Rounds a három államban összesen nyolc automatát üzemeltet jelenleg, de a tervek szerint tovább terjeszkednek majd. Többek között Kolorádóba is terveznek vinni a gépekből.

A lap azt írja, az alabamai Tuscaloosában található automatát az American Rounds később áthelyezte máshova, mert nem hozott annyi forgalmat, mint amire számítottak. Kip Tyner a Tuscaloosa városi tanács tagja a CNN-nek azt mondta, hogy ő nem látja szükségét az automatáknak. Szerinte olyanok kezébe kerülne lőszer, akik meggondolatlanul bánnának vele.

A gépek üzemeltetését az Alkohol-, Dohány-, Lőfegyver- és Robbanóanyagügyi Hivatal (ATF) is engedélyezte, és az oklahomai főügyészi hivatal sem talált semmi kivetnivalót abban, hogy automatákból vásárolhassanak az emberek lőszert.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!