A Hamász szerint legalább 91 civil meghalt egy légicsapásban, Izrael szerint a Hamász egyik vezetője volt a célpont

2024. július 13. – 13:47

Másolás

Vágólapra másolva

A Hamász által ellenőrzött gázai egészségügyi minisztérium szerint legalább 91-en meghaltak, közel 300-an pedig megsérültek egy hán júniszi menekülttábort ért izraeli légicsapásban szombaton. A rafahi kórház igazgatója, Szubaib al-Hamsz elmondta, hogy a sebesülések többsége súlyos, többeknek amputálni kellett a végtagját.

Az izraeli hadsereg szombaton kora délután megerősítette, hogy a támadás célpontja a Hamász egyik vezetője, és az október 7-i támadássorozat egyik kitervelője, Mohammed Deif volt. Azt egyelőre nem tudni, Deif meghalt-e a támadásban. Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök televízióban közvetített sajtótájékoztatóján annyit közölt, hogy továbbra sem világos, hogy sikerült-e Deiffel és helyettesével végezni. „Bárhogy legyen is, el fogjuk kapni a Hamász teljes vezetését” – mondta.

Abu Zuhri, a Hamász egyik magas rangú illetékese a Reutersnek nyilatkozva azt mondta, hogy az esemény „az amerikai támogatással és a világ hallgatása mellett zajló népirtó háború eszkalációját jelenti”, és azt bizonyítja, hogy Izrael nem érdekelt egy tűzszüneti megállapodásban. A Hamász szerint az izraeli állítások, miszerint a palesztin militáns csoport vezetői ellen irányult a csapás, hamisak és csak a támadást „próbálják igazolni”.

A Times of Israel az IDF tájékoztatása alapján azt írja, Deif és a Hamász hán júniszi egységének vezetője, Rafa'a Salameh egy, a terrorszervezet által használt épületben bujkált Hán Júnisz és Al Mawasi között, de nem a menekülttábor területén. Az IDF szerint a légicsapás pontos volt, és csak a Hamász-komplexumot érte.

A hán júniszi Nasszer kórház szombat délután közölte, hogy a kórházba érkező sérültek magas száma miatt nem tudnak több beteget fogadni.

A Hán Júnisz melletti Al Mawasi, az egykor tengerparti kisváros mára a Gáza más területiről idemenekült palesztinok sátraival van tele. Korábban segélyszervezetek munkatársai arra figyelmeztettek, hogy a sátortábor zsúfoltsága miatt az itt menedéket keresők étel- és vízhiánnyal küzdenek, és a fertőzések is könnyebben terjednek.

Deif 1995 óta szerepel Izrael legkeresettebb személyek listáján, mivel részt vett számos terrortámadás tervezésében és végrehajtásában, köztük számos buszos merényletben az 1990-es években és a 2000-es évek elején. Deifet tartják az 1200 ember életét kioltó, és az izraeli-gázai háborút előidéző, Izrael elleni október 7-i támadás fő kitervelőjének is.

(Guardian, BBC, Times of Israel, MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!