Azt kiabáltuk: hé, egy fickó van a tetőn egy puskával – szemtanúk a Donald Trump elleni merényletről

2024. július 14. – 11:12

Másolás

Vágólapra másolva

Látták, ahogy egy férfi tőlük kb. 15 méterre egy tetőn kúszik egy puskával – ezt állítja egy férfi, aki részt vett azon a szombati választási gyűlésén a pennsylvaniai Butlerben, amin egy húszéves férfi meglőtte Donald Trumpot. A szemtanú, Greg a BBC-nek azt mondta, hogy amikor észlelték az ott kúszó férfit, felé mutattak, és értesítették a Secret Service-t. „Ott álltunk, és a tetőn felfelé mászó fickóra mutattunk. Puskája volt; tisztán lehetett látni, hogy puskája van. A rendőrök ott lent voltak a talajon. Lekiabáltunk, hogy »hé, egy fickó van a tetőn egy puskával!«” – idézte fel a történteket a férfi, aki szerint a hatóságok nem értették, mi történik.

„Az járt közben a fejemben, hogy »miért beszél még mindig Trump, miért nem vonták le a színpadról«, és akkor a következő pillanatban öt lövés dördült el” – mondta a BBC-nek.

Donald Trump ellen nem sokkal azután követtek el merényletet, hogy színpadra lépett az utolsó kampánygyűlésén. Amikor eltalálták, a 78 éves Trump a jobb füléhez kapott, az arca pedig véres volt. Ekkor a Secret Service ügynökei a pódiumra özönlöttek, körbevették a republikánus jelöltet, és lekísérték a színpadról.

Dave McCormick szenátorjelölt az első sorban ült, és épp felhívta őt a színpadra Trump, amikor a lövés eldördült. „Azt mondta, hogy »nem, egy-két perc múlva jöjjön fel« – ekkor több lövés is eldördült” – emlékezett vissza McCormick. „A tömeg a földre húzódott” – idézte fel a történteket McCormick, aki szerint összesen hét vagy nyolc lövés dördülhetett el. „Nehéz megmondani, hogy egy irányból jöttek-e, vagy két különböző fegyverből. Nem volt egyértelmű, legalábbis én nem tudtam megmondani. És sajnos, valaki mögöttem, fent a lelátón határozottan megsebesült, rengeteg vér volt” – mondta McCormick a FOX Newsnak azzal, hogy nagyon ijesztő volt a helyzet.

A hatóságok a támadót lelőtték, és a lövöldözésben a közönség egyik tagja is meghalt, két másik résztvevő pedig súlyos sérülést szenvedett. Az NBC Newsnak az egyik szemtanú arról beszélt, hogy ő a pódiumtól balra lévő lelátón ült, amikor több lövést hallott. Elmondása szerint látta, hogy néhány méterre tőle egy férfi a lelátó aljára zuhant, miután fejbe lőtték. Joseph a helyzetet meglehetősen kaotikusnak írta le, és úgy vette ki, hogy a lövések a lelátó mögül jöttek, és a férfit hátulról, a tarkóján érte a találat. Joseph szerint a férfi azonnal meghalt. A rendőrség és a kommandósok rögtön megkezdték utána a lelátón tartózkodók evakuálását. Joseph azt is mondta, hogy segített a hatóságoknak levinni a halott férfit a lelátóról egy közeli sátorba, és hogy a hatóságok egy törülközőt tettek a halott férfi fejére, mielőtt elvitték. Szerinte a férfi a lelátó legszélső, baloldali részén állt Trumppal szemben, és „mintha a lövések útjában állt volna”.

Volt olyan szemtanú, aki szerint a lövések tűzijátéknak hangzottak, más pedig azt mondta, egyáltalán nem ijedt meg, nem is feküdt le a földre utána, csak az járt a fejében, hogyan segíthetne Trumpnak – írja a Sky News.

1983 óta fotózza az amerikai elnököket a New York Times fotósa, Doug Mills, aki épp el is kapta azt a pillanatot, amikor a lövedék elsüvít Trump fejénél. Mills a történtekről a New York Timesnak azt mondta, hogy egy átlagos nagygyűlés volt a szombati, Trump kb. egy órát késhetett. Aztán Trump megérkezett, integetett a tömegnek, mint minden más gyűlésen. „A fotósok egy csoportja, talán négyen voltunk, akik az úgynevezett pufferterületen voltak, néhány méterre a volt elnöktől. Mindannyian ott tülekedtünk, hogy szokásosan képeket készítsünk” – mesélte Mills, aki egyszer csak három-négy hangos pukkanást hallott. „Először azt hittem, hogy egy autó. Az utolsó dolog, amire gondoltam, hogy egy fegyver. Továbbra is fényképeztem.”

Mills szerint ezután a biztonságiak a színpadra rohantak, és „gyakorlatilag teljesen betakarták” Trumpot. Aztán megjelentek a Secret Service tagjai, Mills pedig átment a színpad egyik oldaláról a másikra. „És ekkor felállt, és a levegőbe emelte az öklét. És azt gondoltam: »él, él, él«. Láttam a vért az arcán. Folyton fényképeztem. Amilyen keménynek tűnt azon az egy képen, ahol az öklével dacosan nézett ki, a következő képen, amit készítettem, teljesen kimerültnek tűnt. Nagyon-nagyon sokkos állapotban volt” – idézte fel a történteket a fotós, aki még kb. harminc percig lehetett a terepen.

Mills azt mondta, mindig félt attól, hogy hasonló helyzetbe kerül, félt attól, hogy esetleg lelövik. „Soha nem voltam még ennél szörnyűbb helyzetben. Bár 35-40 éve tudósítok elnökökről, ilyesminek soha nem akartam szemtanúja lenni” – magyarázta a fotós.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!