Izraeli hadsereg: Október 7. óta Izrael megölte a Hamász vezérkarának felét

2024. július 16. – 22:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az IDF keddi közlése szerint az izraeli hadseregnek október 7. óta a Hamász vezérkarának felét megölte, és több mint tizennégyezer fegyverest fogságba ejtettek vagy szintén megöltek.

A jelentés szerint a hadsereg végzett hat dandárparancsnoki, több mint 20 zászlóaljparancsnoki, és mintegy 150 századparancsnoki rangú Hamász-tiszttel.

A bejelentés közben Izrael még mindig rakétázza a Gázai övezetet, a helyi egészségügyi hatóságok szerint kedden több mint hetvenen haltak meg két külön helyszínen.

A Hamász keddi közleménye közlemény szerinte az első támadás során a Nuszeirat menekülttáborban működő ENSZ-iskolát érte légicsapás, a támadásban 23 ember meghalt és 73 megsebesült. A „figyelmeztetés nélküli légicsapás” helyi források és szemtanúk komoly károkat okozott az épületben.

A másik támadás a Hán-Júnisztól nyugatra fekvő al-Mavaszi körzetére irányult, ahol sátortábort építettek az ideiglenesen kitelepítettek számára. A támadás során 17 ember életét vesztette, 26-an megsebesültek – közölte a médiahivatal.

Az IDF kedden kiadott közleményében hangsúlyozta, hogy az izraeli légierő (IAF) pontos hírszerzési információk alapján terroristákra mért csapást, akik az ENSZ palesztin menekülteket segélyező ügynöksége (UNRWA) által a Nuszeirat térségben üzemeltetett iskolában tartózkodtak.

A gázai egészségügyi minisztérium adatai szerint összesen több mint 38 ezer fegyveres és civil áldozata van az október 7. óta indított támadásoknak az övezetben. A Hamász október 7-i, Izrael területén elkövetett terrortámadásában ezerkétszáz ember halt meg.

(Washington Post, MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!