Szokatlant lépett a dubaji emír lánya: az Instagramon jelentette be, hogy válik

2024. július 18. – 20:23

Másolás

Vágólapra másolva

Egy Instagram-bejegyzésben jelentette be válási szándékát Sejka Mara bint Mohammed bin Rásid al-Maktúm – írja a CNN. A nyugati világ celebjei között nem ritka az ilyesmi, de az arab világban, pláne dubaji hercegnők körében már annál szokatlanabb. Sejka Mara ugyanis Mohammed bin Rásid al-Maktúm dubaji emír, az Egyesült Arab Emírségek miniszterelnökének lánya.

„Kedves férjem! Mivel más társakkal vagy elfoglalva, ezennel kihirdetem a válásunkat. Elválok tőled, elválok tőled és Elválok Tőled. Minden jót! Az exfeleséged”

– szól a harmincéves hercegnő tömör és nehezen félreérthető üzenete.

A háromszoros válás nem puszta retorikai elem a posztban, hanem arra az ellentmondásos gyakorlatra utal, amely szerint muszlim országokban a férfiak azonnal elválhatnak a feleségüktől, ha háromszor jelentik ki ez irányú szándékukat. Egyes országokban ez a gyakorlat tiltott, nők pedig nemigen szoktak élni vele.

A hercegnő tavaly ment feleségül Sejk Mana bin Mohammed al-Maktúmhoz, aki szintén a dubaji uralkodócsalád tagja, egy lányuk is született. Eddig is erős közösségi médiás jelenléte volt, 589 ezer követője van az Instagramon, ahol a hobbijairól, lovakról, jótékonykodásról posztol, szelfiket rak ki, de feltűnik magazinok címlapján is, ami szintén nem megszokott az uralkodócsalád női tagjaitól.

A válós bejegyzés után néhány követőben felmerült, hogy a hercegnő fiókját esetleg meghekkelték, de erre semmi nem utal, több mint egy nap után is él mind a poszt, mind maga az oldal. Egyelőre sem a férj, sem az uralkodócsalád nem reagált a történtekre.

A bejegyzés annak fényében is érdekes, hogy Mohammed bin Rásid al-Maktúm egy másik lánya, Latifa al-Maktúm néhány éve azzal került be világszerte a hírekbe, hogy az emír feleségével együtt megpróbált elmenekülni, és még a Pegasus kémszoftvert is bevethették az előkerítésükre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!