Állatürülékes, cigicsikkes léggömböket küld Észak-Korea délre, K-poppal válaszol rá Dél-Korea

2024. július 21. – 09:59

Másolás

Vágólapra másolva

Dél-Korea hangosbeszélőket telepített az Észak-Koreával közös határra: ezek hangos, szünet nélküli működtetésével válaszol a déli oldal arra, hogy Észak-Korea már megint mocskos légkömböket küld délre. Észak a héten is áttolt pár ballont a déli oldalra, ekkor lett Dél-Koreának annyira elege, hogy bejelentették a hangszórókat is.

A dél-koreai vezérkar szerint Észak-Korea akciózása fokozza a két ország közötti, amúgy is létező feszültségeket az erősen felfegyverzett határszakasz közelében. A helyzet tehát jelenleg úgy néz ki a két ország között, hogy

  • Észak-Korea cigicsikkes, állatürülékes, szeméttel megtöltött léggömböket küld Dél-Koreába,
  • Dél-Korea pedig K-popot, a világ híreit, időjárást és északot kritizáló szövegeket harsogó hangszórókat üzemeltet az északkal közös határon.

Utóbbi lépés valójában eléggé érzékenyen érintheti a kifejezetten zárt kommunista rezsimet, amely nem szereti, ha kritika éri rendszerét. 2015-ben, amikor Dél-Korea hasonlóan hangszórózással válaszolt Északnak, Észak-Korea azzal reagált, hogy átlőtt a határon. Dél-Korea viszonozta a lövéseket, végül nem halt meg senki.

Dél-koreai katonatisztek ellenőrzik a Korea-közi határt átlépő, északról érkező ballonok tartalmát júniusban – Fotó: Dél-Korea / AFP
Dél-koreai katonatisztek ellenőrzik a Korea-közi határt átlépő, északról érkező ballonok tartalmát júniusban – Fotó: Dél-Korea / AFP

A mostani helyzetben Észak-Korea május óta küldi léggömbeit délre, azóta már több ezret. A ballonokkal komoly károkat okoznak Dél-Koreának. A dél-koreai hatóságok már korábban felszólították a határmenti területen élőket, hogy semmilyen körülmények között ne érjenek hozzá a csomagok tartalmához, illetve arra figyelmeztettek, hogy a zuhanó zsákok komoly sérüléseket és károkat okozhatnak.

Az egész helyzet onnan indult, hogy Észak-Korea azt állította, dél-koreai aktivisták léggömböket küldtek északra: ezekben Észak-Korea-ellenes szóróanyagok, amerikai dollárok és K-pop zene voltak. Észak azt állította, ezekre a gömbökre válaszol azzal, hogy orsó- és fonálférges ruhadarabokat, cigicsikkeket, trágyát és szemetet küld vissza.

Dél-Korea a válaszra válaszul felfüggesztette az Észak-Koreával kötött 2018-as megállapodást, amely a két ország közötti feszültség csökkentését szolgálja. Június elején hadgyakorlatot is tartottak a határ közelében.

(AP, BBC, MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!