Hunter Biden mégse megy perre a róla bemutatott meztelen képek miatt

2024. július 22. – 20:23

Másolás

Vágólapra másolva

Hunter Biden visszavonta a Fox News ellen benyújtott keresetét, ugyanazon a napon, amelyen apja, Joe Biden amerikai elnök visszalépett az újraindulástól, írja a New York Times.

Az elnök fia ügyvédeivel még július elején perelte be a Fox News-t. Akkor még úgy ítélték meg, hogy a csatorna megsértette New York állam bosszúpornóról szóló törvényét azzal, hogy Hunter Biden engedélye nélkül mutattak be róla meztelen képeket egy róla szóló, fiktív elemekre épülő sorozatban.

Hunter július 21-én, vasárnap, apja visszalépése napján döntött úgy, hogy mégse megy perre a csatorna ellen, amit a Hunter Biden tárgyalása (The Trial of Hunter Biden) című 2022-es sorozattal összefüggésben indított.

A sorozat egy Hunter elleni fiktív büntetőeljárásra épült, de voltak benne valós elemek is, így például az elnök fiát bemutató meztelen képek is. A sorozatot egyébként le is vette a csatorna a képernyőről, miután Hunter és ügyvédei követelték, hogy ezt tegyék meg.

Korábban a Fox News elutasította a per jogi indoklását, azt „teljességében politikailag motiváltnak” nevezve.

Huntert egyébként júniusban három vádpontban is bűnösnek találták egy fegyverbirtoklási ügyben. Még 2018-ban hamis nyilatkozattétellel vett fegyvert, ugyanis aktív droghasználóként mondta, hogy nem használ drogokat. Az általa elkövetett bűncselekmény miatt akár 25 évet is kaphat, bár jogi szakértők szerint valószínűleg enyhébb büntetést fognak kiszabni rá.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!