Túl sok álhír miatt nem kapott újabb sugárzási engedélyt a Le Pent támogató francia milliárdos egyik csatornája

2024. július 25. – 10:20

Másolás

Vágólapra másolva

Lejárta után nem újították meg a francia hatóságok a sugárzási engedélyét annak a tévécsatornának, amelyet a radikális Nemzeti Tömörülést irányító Marine Le Pent támogatók tartottak fenn. Az indoklás szerint a C8 nevű adó folyamatosan összeesküvés-elméleteket és álhíreket közölt. A csatornát összesen 7,6 millió euróra büntették meg korábban az ellenőrizetlen hírek közléséért – írta a Financial Times. A jobboldalinak mondott csatornát gyakran a Republikánus Párt felé elfogultnak tartott amerikai Fox Newshoz hasonlítják.

Maradt még hangja Le Pen támogatójának

A csatorna tulajdonosa Vincent Bolloré, akinek családi befektetési cégéből származó vagyonát 8,6 milliárd dollárra becsülik. A milliárdosnak a C8 nélkül is még bőven marad lehetősége arra, hogy az általa fontosnak tartott híreket a hozzá kötődő médiumoknak megfelelő módon tálalja: Hozzá tartoznak a Canal+, Canal+ Sport and CNews csatornák is, amelyek megújíthatták sugárzási engedélyeiket.

Igaz, a C8-cal más tervei is voltak Bollorénak, aki – túl azon, hogy Canal+ médiabirodalmát a londoni tőzsdére szándékozik vinni – fizetős csatornaként az Egyesült Királyságban is meg akart jelenni a csatornával, amelynek egyik legnépszerűbb műsora az El a kezekkel a csatornámtól! (Touche pas à mon poste!), amelyet a francia médiahatóság 3,5 millióra büntetett, mert a műsorvezető megalázta, idiótának, ostobának nevezte meghívott politikus vendégét, mert kritizálta Bollorét.

Vincent Bolloré – Fotó: Alain Jocard / AFP
Vincent Bolloré – Fotó: Alain Jocard / AFP

Bár a milliárdos médiabirodalma a C8-cal nem szűnt meg, Marine Le Pen úgy kommentálta a döntést, hogy az a szólásszabadság ellen irányul. „Azoknak, akik hatalmon vannak, elfogadhatatlan a vélemények sokszínűsége. Lépésről lépésre félreállítanak minden tévé- és rádióadót, amelyek nem azt az üzenetet közvetítik, amelyet minden más közszolgálati adó” – mondta a Nemzeti Tömörülés vezetője, akinek pártja 30 százalékkal magasan megnyerte az EP-választásokat, az ennek nyomán az államfő által kiírt rendkívüli parlamenti választásokon – amelynek lebonyolítási menetrendje és tétje is egészen más – a harmadik helyre szorult, így az első fordulóban elért eredménye ellenére, végül nem csak, hogy kormányra nem került, de a harmadik helyre szorulva a legnagyobb frakciót sem sikerült összehoznia, bár növelte képviselői számát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!