Ukrajna már hozzáfér az orosz vagyonból nyert pénzhez, amiről Szijjártó megkerülésével döntöttek

2024. július 26. – 14:10

Másolás

Vágólapra másolva

Ukrajna mától férhet hozzá a lefoglalt orosz vagyoni eszközökből származó bevételek első, 1,55 milliárd eurós részletéhez, tette közzé az Európai Bizottság pénteken.

A lefoglalt orosz vagyoni eszközökből szerzett és a központi értéktáraknál tartott rendkívüli bevételek első részletét július 23-án bocsátotta az Európai Bizottság rendelkezésére az Euroclear alapmegőrző, ahol a külföldön tartott orosz jegybanki tartalékok zöme található. A pénzt az EU az Európai Békekereten, a maradékot az Ukrajna-eszközön keresztül folyósítja Ukrajnának, hogy támogassa az ország katonai képességeit és újjáépítését, írja a testület közleménye. Előbbiből általában a tagállamoknak adnak utólag pénzt EU-n kívülre vitt fegyverekre, katonai eszközökre, utóbbiról Orbán Viktor miniszterelnök vétója után márciusban egyeztek meg és nem katonai támogatásra adják.

Az Európai Bizottság még márciusban javasolta, hogy a pénz 90 százaléka előbbin keresztül menjen, végül a tagállamok ebben is állapodtak meg. Az orosz központi bank vagyoni eszközeinek lefoglalását az Ukrajna elleni támadás miatt Oroszország ellen elfogadott uniós szankciókkal kezdték meg. Nem magát a vagyont, hanem a kamatokból származó bevételeket használják, mert ezek nem Oroszország, hanem az alapmegőrzők tulajdonában vannak.

Júniusban döntöttek arról, hogyan használják fel a pénzt. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter akkor megerősítette: a lefoglalt orosz vagyonból nyert bevételből – az Európai Békekereten keresztül – 1,4 milliárd eurót fognak felhasználni ukrajnai fegyverszállításokra úgy, hogy ezzel a magyar kormány nem ért egyet. Találtak egy jogi kiskaput, mert a magyar kormány korábban tartózkodott egy döntésnél, így nem vétózhatott. A miniszter szégyentelen szabályáthágásnak nevezte az esetet, a brüsszeli „európai uniós jogi csapatunk” vizsgálja, hogy milyen lépést tehet a kormány, mondta. Azóta nem jelentettek be ilyet.

Eközben a magyar kormány 6,5 milliárd eurót blokkol az Európai Békekeret kifizetéseiből, amiket ukrajnai szállítások után utalnának a tagállamoknak. Szijjártó szerdán arról beszélt: „felejtse is el mindenki”, hogy átengedje a döntést, amíg Ukrajna nem teszi újra lehetővé a Lukoil zavartalan kőolajszállítását. Korábban arra hivatkozott, hogy egy ukrán háborús szponzori listán szerepelt többek között az OTP. Azóta a bankot először felfüggesztették, majd végleg leszedték a közvetlen gyakorlati következménnyel nem járó, de az Ukrajnában is jelen lévő cégnek kellemetlenséget okozó jegyzékről. Utána Szijjártó személyes, budapesti találkozót követelt a listát összeállító ügyészségtől és biztosítékot, hogy nem kerül fel rá újra a magyar pénzintézet. A jegyzék márciusban megszűnt, de a miniszter áprilisban már a Richterről szóló feltételhez kötötte a kifizetések jóváhagyását. Júniusban elismételte, hogy garanciát akar és továbbra is várja ehhez az ukrán hatóság budapesti látogatását. Arról beszélt: „egyre rosszabb hírek” érkeznek, például „el kívánják venni” a Richter forgalmazási engedélyeinek egy részét, és „a háborút támogató vállalatok” új listáján is „dolgozhatnak” az ukrán hatóságok, amellyel „esetleg” ismét célkeresztbe „kerülhetnek” a magyar cégek.

A tagállami kormányok – így a magyar is – hétszer engedtek át Ukrajnába vitt felszerelésre utólag kért kifizetéseket az Európai Békekeretből, legalább egyszer magyar konstruktív tartózkodás mellett.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!