A nacionalista ukrán politikusnő megölésével gyanúsított férfi biztosított mindenkit, hogy elítéli Vlagyimir Putyint

2024. július 26. – 21:06

Másolás

Vágólapra másolva

Nem ismeri el érintettségét az a férfi, akit az ukrán hatóságok vettek őrizetbe azzal a gyanúval, hogy a múlt héten ő lőtte fejbe lvivi otthonánál az ukrán parlament korábbi elnökét, az oroszellenes nézeteiről ismert Irina Fariont. A 60 éves nyelvész, aki az egykor 10 százalékot is elért, mára azonban már a parlamentből is kiszorult nacionalista Szabadság (Szvoboda) képviselője volt, a helszínen meghalt. A Nyugat-Ukrajnában még némi jelenléttel bíró párt szerint a gyilkosságnak orosz megbízói szála lehet.

A gyanúsított pénteken – kissé szokatlan, de a háborús helyzetben nem példátlan módon – újságírók kérdéseire válaszolt őrizete helyén.

„Semmit sem tettem vele. Nem én voltam, ennyi” – mondta a fiatalember. Vjacseszlav Zincsenko a feltételezett orosz szál miatt Oroszországhoz való viszonyáról is beszélt.

„Csak felületesen tanultam Oroszország történetét, így inkább csak azt tudom kommentálni, hogyan viszonyulok Putyinhoz és az ő rendszeréhez. A lehető legnegatívabban, nem szeretném, ha bármi közöm lenne hozzá, ahogy a múltban, úgy a jövőben sem” – idézte Zincsenkót az Unian. A gyanúsított szerint ő csupán hasonlít arra, akit a térfigyelőkamera rögzített, hasonló szemüvege és nyári sapkája van. Az ország keleti felén lévő, de az orosz támadás óta a megszállást elkerülő Dnyipróból származó férfi nem adott konkrét magyarázatot arra, miért utazott a nyugat-ukrajnai Lvivbe, majd onnan vissza szülővárosába.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!