Kifütyülték hívei Trumpot, amikor azt mondta, életveszély, nemi erőszak, vérfertőzés esetén módot adna az abortuszra

2024. július 27. – 08:12

Másolás

Vágólapra másolva

Saját radikális hívei fütyülték ki Donald Trumpot Floridában, amikor a Republikánus Párt elnökjelöltjeként az elnöki székbe való visszatérésére készülő Donald Trump azt mondta: „Ronald Reaganhoz hasonlóan meggyőződésem, hogy az abortuszra lehetőséget kell adni akkor, ha az anya élete van veszélyben, ha nemi erőszak vagy vérfertőzés történt” – írta a BBC.

Trump a füttyszóra reagálva azt üzente a legradikálisabb szavazóinak, akik az abortuszt minden esetben tiltanák, hogy „fontos a szívünk szerint cselekedni, de a választást is meg kell nyerni.”

Ugyanakkor kiállt a Legfelsőbb Bíróság döntése mellett, amely eltörölte az abortusz alkotmányos védelmét, szövetségi szint helyett minden egyes állam hatáskörébe helyezte vissza az abortusszal kapcsolatos szabályozást, amelynek nyomán a radikálisabb republikánus vezetésű államok szigorúbb szabályozást vezettek be az abortusszal kapcsolatban, amiről Trump szerint a szavazóknak kell dönteniük.

Trump korábban már jelezte, hogy nem helyezné vissza szövetségi szintre az abortusz szabályozását.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!