23 év után kapta vissza a jogsiját az olasz autós, sajnos közben 85 éves lett

2024. július 28. – 10:55

Másolás

Vágólapra másolva


23 évbe telt, mire egy olasz sofőr visszakapja a jogosítványát, most viszont a hatóságoktól anyagi kártérítésre is számíthat a per méltánytalan hossza miatt, írja az Ansa.

Lehet, hogy nagy elégtételt jelent 23 év után megnyerni egy pert, de az ügyben érintett személy közben 85 éves lett, így már nincs is túl nagy kedve a jogosítvány megszerzését ünnepelni. A szicíliai Agrigento mellett fekvő Caltabellottában történt eset még 1996-ban kezdődött, a férfinak akkor vonták be a jogosítványát, mivel a rendőrség megfigyelés alá helyezte. Az agrigentói prefektúra szerint nem rendelkezett a „vezetéshez szükséges erkölcsi feltételekkel”.

Mire a megfigyelés megszűnt, már a 2000-es éveket írjuk. Az autós kérte, hogy adják vissza a jogosítványát, ekkor vette kezdetét a 23 évig tartó pereskedés, amely csak most ért véget. A férfi ügyvédjei a cataniai regionális közigazgatási bíróságnál először elérték, hogy az illető ideiglenes jogosítványt kapjon, így már újra volán mögé ülhetett. A bírák azonban azt mondták, hogy a rendes jogosítvány visszaadásában nem illetékesek, ezért az ügy átkerült a palermói hatóságokhoz, ahol polgári peres eljárás vette kezdetét. Végül egy bíró megunta a 23 éves tötymörgést, és úgy határozott, hogy a férfinek vissza kell kapnia a jogosítványt.

Az ügyvédek ezután azt javasolták, hogy a sofőr forduljon a cataniai fellebbviteli bírósághoz, és perelje be a gazdasági minisztériumot. Ez is történt, így végül 8000 euró (nagyjából 3 millió forint) kártérítést is kap az irreálisan hosszú jogi procedúra során elszenvedett nem vagyoni kárért.

„A vitatott esetben a végső ítélet ésszerű időtartamát három évben határozzuk meg, így összesen 20 év ennek indokolatlan túllépése” – írta a cataniai fellebbviteli bíróság.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!