Majdnem 40 ezer ember halt meg idén Japánban egyedül az otthonában

2024. augusztus 30. – 21:37

Másolás

Vágólapra másolva

Csak idén 37 227 egyedül élő embert találtak holtan Japánban egy friss rendőrségi jelentés szerint. Közülük több mint 4000 embert a haláluk után több mint egy hónappal találtak meg, 130 holttestet pedig több mint egy évvel a halál beállta után – írja a BBC.

Az ENSZ számítása szerint a japán társadalom a világ legöregebbje, a jelentés pedig még erősebben húzza alá azt a tényt, mennyien töltik egyedül az életük utolsó éveit, és halnak is meg egyedül.

Helyi előrejelzések szerint 2050-re meghaladja a 10,8 milliót a 65 évnél idősebb, egyedül élő japánok száma, és ugyanebben az évben várhatóan 23,3 millióra nő az egyszemélyes háztartások száma az országban. Bár az egymást követő japán kormányok többféle jogszabállyal is igyekeztek tompítani az elöregedés káros hatásait, magát a jelenséget egyelőre még csak mérsékelni sem sikerült. Persze több szakértői vélemény szerint nem is érdemes.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!