Meghalt Alberto Fujimori volt perui elnök

2024. szeptember 12. – 07:39

Másolás

Vágólapra másolva

Nyolcvanhat éves korában meghalt Alberto Fujimori, Peru volt elnöke. Lánya, Keiko Fujimori a közösségi médiában közölte, hogy apja a rákkal folytatott hosszú küzdelem után szerda este hunyt el a limai otthonában – írta a BBC.

A japán származású Fujimori tíz éven át, 1990-től 2000-ig autokratikus módszerekkel kormányozta Perut, személye a mai napig rendkívül megosztó a dél-amerikai országban. Támogatói szerint ő volt az az ember, aki megmentette Perut a maoista lázadócsoporttól, a Fényes Ösvénytől, és ő volt az, aki az egekbe szökő infláció után rendbe tette a perui gazdaságot. Kritikusai szerint viszont Fujimori egy tekintélyelvű, korrupt és brutális vezető volt, aki ártatlan emberek meggyilkolásáért volt felelős. Becslések szerint a kormánya által végrehajtott kemény fellépés legalább 69 ezer ember halálát okozta Peruban.

Alberto Fujimori 2006-ban – Fotó: Martin Bernetti / AFP
Alberto Fujimori 2006-ban – Fotó: Martin Bernetti / AFP

Fujimorit 2000-ben korrupcióval vádolták meg, ami miatt Japánba menekült. Öt évvel később megkísérelte a politikai visszatérést, de Chilében elfogták és kiadták Perunak. Több ügyben is elmarasztalta őt a bíróság, a legsúlyosabb ítéletben gyilkosság, emberrablás és testi sértés miatt mondták ki bűnösnek a Grupo Colina halálbrigád tevékenysége miatt, amely baloldaliakkal vagy annak bélyegzett emberekkel végzett elnökségének első éveiben.

Fujimori tavaly decemberben szabadult a limai Barbadillo börtönből, miután 25 éves börtönbüntetéséből több mint 15 évet letöltött. Családja a mai napig meghatározza a perui politikát, mivel lánya, Keiko az ország egyik legnagyobb pártját, egy jobboldali populista politikai mozgalmat vezet. A legutóbbi elnökválasztást szűk különbséggel elveszítette ugyan, de már bejelentette, hogy 2026-ban ismét indulni fog az elnöki székért.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!