Börtönre ítéltek egy angol exrendőrt, aki a személyes tárgyak összegyűjtése közben pénzt lopott egy halottól

2024. szeptember 13. – 16:55

Másolás

Vágólapra másolva

Egy év négy hónap börtönre ítélte a bíróság azt az angol exrendőrt, aki 2022 szeptemberében ahelyett, hogy összegyűjtötte volna a Londonban összeesett, majd meghalt olasz Claudio Gaetani nevű színész személyes holmijait, inkább lenyúlt 115 fontot a halott férfi tárcájából – írja a BBC.

Gaetani egy színházi fesztiválra érkezett Londonba két éve, és éppen az ismerőseihez tartott biciklivel, amikor életét vesztette. Ezután küldte oda a rendőrség Craig Cartert, hogy gyűjtse össze a férfi cuccait, amit meg is tett, de a testkamerája rögzítette, hogy később átnézte a tárcáját, és kivett belőle 115 fontot, valamint néhány eurót és némi aprót. Az őrsön aztán azt mondta, a tárcában csak 6 font és 6 euró volt.

Az olasz színész holmijai végül egy ismerőse ismerőséhez kerültek, akinek feltűnt, hogy a tárcájából hiányzik a pénz, így lett végül nyomozás, majd bírósági ügy az egészből. Carter a kihallgatása során is tagadta, hogy meglopta volna a férfit, és még a feltételezést is elutasította, hogy lopna bárkitől, pláne egy halottól. A testkamera felvételeire viszont nem volt válasza, így végül beismerte a bűnösségét.

A bíróságon elhangzott, hogy 23 éves rendőri karrierje alatt Carter korábban több rázós helyzetben is helyt állt rendőrként, egyszer megmentette egy ember életét, akire bozótvágóval támadtak rá, és a magánélete is makulátlan volt. Az ügyben eljáró bíró szerint mindezt elhajította azzal, hogy meglopta Gaetanit, aki a „lehető legkiszolgáltatottabb helyzetben volt, amiben egy ember lehet – halottan és magányosan”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!