Egy héten belül másodszor lőtt ki Észak-Korea ballisztikus rakétákat

2024. szeptember 18. – 06:15

Másolás

Vágólapra másolva

Észak-Korea több rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki ma reggel, írja a Reuters japán és dél-koreai védelmi tisztviselőkre hivatkozva. A japán védelmi minisztérium becslése szerint a rakéták Észak-Korea keleti partjai közelében értek földet.

A minisztérium szerint a rakétákat helyi idő szerint reggel 6 óra 53 perckor és 7 óra 23 perckor lőtték fel, egyik rakéta sem landolt Japán kizárólagos gazdasági övezetében. Minoru Kihara védelmi miniszter azt mondta újságíróknak, hogy diplomáciai csatornákon keresztül tiltakozott a kilövések ellen.

Dél-koreai vezérkari főnökök azt mondták, hogy a rakétákat a dél-pjongán tartománybeli Kaecheonból lőtték ki északkeleti irányban, és körülbelül 400 kilométert repültek. „Határozottan tiltakozunk Észak-Korea rakétakilövése ellen, ami egyértelmű provokáció, és súlyosan veszélyezteti a Koreai-félsziget békéjét és stabilitását” – áll a közleményükben. Dél-Korea kijelentette, hogy minden ilyen további provokációra erős választ fognak adni.

Az Egyesült Államok Indo-Csendes-óceáni Parancsnoksága az X-en közzétett bejegyzésében közölte, hogy tud a rakétakilövésről, és egyeztet Japánnal és Dél-Koreával.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!