Luxemburg és Lengyelország is méltatlankodik a németek határellenőrzése miatt

2024. szeptember 20. – 22:11

Másolás

Vágólapra másolva

Lengyelország nem fogadja el Németország azon döntését, amellyel a hét elején kiterjesztette az ellenőrzést valamennyi határára az illegális migráció korlátozása érdekében – közölte pénteken Donald Tusk lengyel miniszterelnök hozzátéve, hogy ezen intézkedésnek nem szabad akadályoznia az árvízvédelmi erőfeszítéseket.

Tusk a dél-lengyelországi Wroclaw városában az árvízvédelmi válságstáb ülésén beszélt erről pénteken este, miután arról tájékoztatták, hogy a mentési munkálatokat hátráltathatják a határátkelőhelyeken kialakult torlódások.

A lengyel kormányfő azt mondta, utasította az Európa-ügyi és belügyminiszterét is, hogy „sürgősen üzenjék meg a német félnek, hogy Lengyelország nem fogadja el (a határellenőrzésekre vonatkozó) döntését, illetve hogy annak nem szabad akadályoznia az árvízvédelmi műveleteket”.

Közben Léon Gloden luxemburgi belügyminiszter a határellenőrzések mérséklésére szólította fel Németországot. A belügyminiszter azt mondta, hogy a schengeni megállapodás betartása a luxemburgi kormány „abszolút prioritása”. „A schengeni megállapodást, a nyitott európai belső határokról, nem szabad megkérdőjelezni. Ez az európai integráció központi vívmánya. A határok nem jelenhetnek meg újra az emberek fejében” – mondta. Hozzátette azt is, hogy a német kormány korábban megígérte, hogy nem kívánja szükségtelenül megzavarni a határforgalmat.

Luc Frieden luxemburgi miniszterelnök is úgy véli, hogy a nagyhercegség továbbra is szorosan kötődik a nyitott belső határok elvéhez. „Az ingázók életét továbbra sem szabad megnehezíteni” – mondta a kormányfő.

Luxemburg felszólította a német szövetségi rendőrséget, hogy minimalizálja a határellenőrzések a forgalom áramlására és a határ menti térségben élők mindennapi életére gyakorolt hatásait.

Luxemburgot a németországi Trier városával összekötő A64-es autópályán hétfő óta ellenőrző pontot állítottak fel mintegy 10 kilométerrel a luxemburgi határ után. Különösen csúcsforgalom idején 20-25 perces torlódás alakulhat ki – mondta a német szövetségi rendőrség trieri szóvivője. Ha a torlódás meghaladja a 20 percet, akkor megnyitják az ellenőrző pontot, és átengedik az embereket. „A lehető legkevésbé akarjuk megzavarni az emberek és az áruk mozgását” – hangsúlyozta. Az autópályát illetően Léon Gloden Nancy Faeser német belügyminiszterrel is egyeztetett.

Nancy Faeser német belügyminiszter szeptember 9-én jelentette be, hogy Németország a határellenőrzések bevezetésével kíván fellépni az illegális migráció ellen. Az Ausztriával 2015 óta, valamint tavaly óta Lengyelországgal, Csehországgal és Svájccal közös határán bevezetett ellenőrzéseket a jövő héten kiterjesztik Franciaországra, Luxemburgra, Belgiumra, Hollandiára és Dániára is.

Az új szabályozás jövő hétfőn lép életbe, és kezdetben hat hónapig lesz érvényben. A döntés a migrációról szóló heves politikai vita közepette született Németországban, miután a közelmúltban halálos áldozatokkal járó támadások gyanúsítottjai olyan menedékkérők voltak, akiknek a kérelmét elutasították, és mivel a migráció ellen erőteljesen kampányoló Alternative für Deutschland (AfD) ebben a hónapban a náci korszak óta az első szélsőjobboldali politikai párt lett, amely tartományi választásokat nyert Németországban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!