Magyar ötletre alakult meg a kínai–brazil vezetésű Béke barátai csoport

2024. szeptember 27. – 22:40

Másolás

Vágólapra másolva

Magyarország részt vesz a Béke barátai nevű csoport alakuló ülésén pénteken New Yorkban, a Kína és Brazília vezetésével szervezett tanácskozás fő üzenete, hogy mielőbb meg kell kezdeni a béketárgyalást az ukrajnai háború lezárása érdekében – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, majd nem sokkal később kiderült, hogy az egész Béke barátai csoport a magyarok ötlete volt.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium MTI-hez eljutott közlése szerint Vang Ji kínai külügyminiszter köszöntötte Magyarországot az ötletért.

A Béke barátai Kína és Brazília közé szerveződik, de olyan tagjai vannak még, mint Kazahsztán, Egyiptom, Szaúd-Arábia, Törökország, Mexikó, Kenya és Zambia. Az ülésre három európai ország kapott még meghívást, Magyarország mellett Franciaország és Svájc.

Szijjártó Péter külügyminiszter szerint a globális dél államainak elegük van abból, hogy egy tőlük több ezer kilométerre lévő háború árát kell fizetniük, és transzatlanti közösség nem képes véget vetni a háborúnak. A Béke barátai igazából ugyanazt mondja, amit a magyar kormány képvisel ismételget már jó ideje, hogy tárgyalásokkal kell megoldani az orosz–ukrán háborút.

„A kínai–brazil béketervnek az egyik leghosszabb távra mutató pontja is egybevág az elképzeléseinkkel, a céljainkkal, mert ez a béketerv kimondja azt is, hogy nem fogadható el, hogy a világot újra nyugati és keleti blokkokra osszák” – mondta a külügyminiszter, aki szerint azért is figyelni kell, hogy mit mond a globális dél, mert lakosságszámban a transzatlanti világ fölé nőtt, a keleti országok pedig behozták a nyugat technológiai fölényét.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!