Betérünk a természetbe, és kifosztjuk az erőforrásait. Feljogosítva érezzük magunkat, hogy mesterségesen megtermékenyítsünk egy tehenet, és amikor megszüli a borját, azt elraboljuk, még akkor is, ha a fájdalmas ordításait nem lehet máshogy érteni. Elvesszük a borjának szánt tejét, és belerakjuk a kávénkba és müzlinkbe
– ezt Joaquin Phoenix mondta a beszédében, amikor 2020 elején átvette a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat a Jokerben nyújtott alakításáért. Viktor Koszakovszkij orosz filmrendezőnek pedig közben folyamatosan csörgött a telefonja. A barátai kérdezték: ezt a beszédet te írtad? Miattad beszél Joaquin Phoenix az állatok és természet iránti tiszteletről? A válasz egyébként nemleges volt, a rendezőnek semmi köze nem volt hozzá, csak a barátoknak feltűnt, hogy az akkor már kétszeres Oscar-díjas, híresen állatvédő és vegán színész pontosan ugyanúgy érvel, ahogy Koszakovszkij szokott.
A barátai kérték, hogy mutassa meg neki a filmet, amit abban az évben készített el, miután 19 évig hiába keresett rá finanszírozást. Ez a film a Gunda volt, egy fekete-fehér, néma, zene és narráció nélkül készült dokumentumfilm néhány haszonállatról, ami mindenféle felszínes eszköz nélkül mutatja be, hogy min megy keresztül egy állat, amit csak azért tartanak, hogy elvegyék a süldőit. A film eljutott Phoenixhez, aki értette, hogy mit akart vele Koszakovszkij, és executive producerként a nevét is adta hozzá. A Gunda nemcsak Phoenixhez, hanem most már a magyar nézőkhöz is el tud jutni, a mozibezárás miatt egyelőre két alkalommal lehet távmoziban megnézni, mielőtt a forgalmazó reményei szerint országos premiert kap a korlátozások után.
Koszakovszkij már készített filmet a világ vizeiről és jegeiről az Apocalyptica aláfestésével (Aquarela), illetve egyszer egy évig kamerázta a szentpétervári utcát (Тише!, azaz Csend legyen!), amire az ablaka néz, és olyan dolgokat látott akkor, amiket mi is megszokhattunk már. Az ötször betakart kátyú, a rossz csatornázás miatt elárasztott aszfalt, az unatkozó munkások, és így tovább. Bevallottan nem történetet akar mesélni, hanem megmutatni dolgokat, olyan dolgokat, amiket egy ember nem feltétlenül lát, de megérdemelné, hogy lássa.
A Gunda kiindulópontja az volt, hogy az emberiség által tömegesen legyilkolt haszonállatokat érző, tudattal rendelkező lényeknek mutassa meg, de anélkül, hogy a nézőt a hasonló filmek manipulációs eszközeivel bombázná. A Gundában nincsen narráció, nincsen zene, sőt, még színek sincsenek. Koszakovszkij szerint színesben szépek lehettek volna a felvételek, de nélkülük jobban lehet koncentrálni az állatokra, és nem arra, hogy adott esetben mennyire cukik. A filmben nincsenek emberek sem, nincsen vérengzés, nem látunk hosszú felvételeket azokról a körülményekről, amiket az ipari állattartásról szóló filmeknél megszokhattunk. Nincsen felirat, nincsen magyarázat, nincsen semmi, csak az állatok.
És a díszlet, amit Koszakovszkij felépített. Ugyanis minden, ami valósághűnek, állati értelemben intimnek, természetfilmes értelemben pedig elképesztőnek hat, azt a rendező és a stáb a filmkészítés mágiájával hozta létre. A főszereplő kocát is castingolták, bár Koszakovszkij váltig állítja, hogy elég volt egy pillantást vetnie Gundára, és már tudta, hogy ez a disznó lesz az ő Meryl Streepje. A fészert, ahol megszüli a szopósmalacokat, felépítették, méghozzá úgy, hogy a kamera sínjei az épületen kívül voltak, a kamera objektívje viszont be tudott kukkantani anélkül, hogy az állatokat zavarná. És hogyan sikerült azt az egészen éteri fényt odavarázsolni az ól közepére, amitől úgy tűnt, hogy a nap besüt a lyukacsos tetőn keresztül? Egy rögzített diszkógömbbel.
Ezeket nem azért mondom el, hogy Koszakovszkij mondanivalóját hiteltelenítsem, vagy hogy rámutassak arra, hogy haha, micsoda csalás – hiszen a filmkészítés nagyjából onnantól kezdve egy merő hazugság, hogy bekapcsolják a kamerát. De az első kérdés a Gunda közben mégis az, hogy ezt vagy azt a beállítást hogyan csinálták. Mert amit látunk, még így, puritán fekete-fehérben is gyönyörű, akármennyire is mű a fény, vagy utólag lettek összerakva a zörejei. Koszakovszkij hosszú beállításokat használ, és az lehet tőlük a néző érzése, hogy instruálhatta az állatokat. Ami persze teljes képtelenség, de a lényegen nem változtat. A hosszú beállítások néha nem mozognak, néha viszont steadycam-felvételekkel követünk egy-egy állatot, amitől kifejezetten fenségesnek tűnnek, még akkor is, amikor csak sárosan röfögnek.
Koszakovszkij nem kizárólag a címbeli disznó életét követi. Egy jelenetben végignézhetjük, ahogy életükben először kiengednek néhány csirkét egy ketrecből, és lassan, félénken, de elkezdik kiélvezni a természetet, élükön egy fél lábbal is elég vehemens tyúkkal. Egy másikban egy gazdasági épületből engednek ki teheneket, amik aztán szintén fenségesen, lassított felvételben, az emberi szemnek szinte eksztázisnak tűnő állapotban vágtatnak a mezőn a fogság után. Majd azt is végignézhetjük, ahogy a kamera jó közelről megnézi az állatok fejét, néhány pedig sokatmondóan a kamera felé fordul és szembenéz velünk.
Ez a fennkölt, de néha azért dádázó hozzáállás aztán a Gunda hátulütője is lesz, koncepcionálisan amennyire érdekes a film, annyira fárasztó állatokat nézni a saját közegükben. Illetve bocsánat, nem a saját közegükben, hanem abban, amit építettek nekik a film kedvéért. Koszakovszkij elvileg nem akar manipulálni, de nem teremt olyan pillanatot, amikor az állatai nem valami csodás teremtményeknek tűnnek – arról nem is beszélve, hogy igazi emberi gesztusként a főszereplőjének nevet is adott, igaz, ez magából a filmből nem derül ki.
Miután elmúlik a varázsa annak, hogy idilli környezetben, idilli módon, meditatív tempóban fényképezett haszonállatokat nézünk, onnantól a Gunda hirtelen kevésbé lesz érdekes. Még akkor is, ha egy szomorú pillanat felé halad, ilyen hozzáállás után nehéz átélni a tragédiát, ha minden más előtte úgy volt bemutatva, mint az élet rendje, a szabadon engedéstől a villanypásztorig. És amikor a fináléban Gunda a kamerába néz, az egy olyan pillanat, amit egy másodpercig sem tudnánk elviselni, ha egy fikciós film végén történne, emberi szereplővel. De felmerül a kérdés, hogy itt igazából az emberiség szemébe néz, vagy csak hirtelen mozgást látott a kamera felől. Ha valaki feltétel nélkül elhiszi az előbbit, akkor a Gunda az ő filmje.
A Gundát Távmoziban lehetett látni február 12-én és 14-én, premier előtt. A cikk is akkor készült. Május 27-től a mozikban is látható.
