Berettyán Nándor: Mindenki érzi, hogy a színházi szakma légköre nem jó

2021. június 18. – 17:14

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Váratlanul érte Berettyán Nándort, hogy a Vidnyánszky Attila vezette Magyar Teátrumi Társaság őt kérte fel a Karinthy Színház új igazgatójának. „Amikor Szabó László, a Teátrumi Társaság titkára telefonált, hogy felkérjen, azt hittem, focizni hív” – mondta Berettyán a Hvg360-nak adott interjújában.

Berettyán a felkérés után pár napot gondolkodott az ajánlaton, tartott az őt ért támadásoktól, ha elfogadja ezt a lehetőséget. „Végül az döntött, hogy az egyik barátom azt mondta, a generációnkból sokan mondjuk, hogy adjanak végre nekünk is lehetőséget. Ezért ha ilyen fiatalon kapok egy felkérést, nem utasíthatom vissza” – mondta a 28 éves Berettyán, aki Vidnyánszky Attila színészosztályában végzett Kaposváron, ami után Vidnyánszky leszerződtette őt a Nemzeti Színházba.

Berettyán az SZFE-ügy kapcsán azt mondta, mindenki érzi, hogy a színházi szakma légköre nem jó.

„Mi, fiatalok magunkra vehetjük az idősebb generáció problémáit és konfliktusait, de soha nem fogjuk tudni megoldani. Ezért mentem el a Partizánba, ezért nyilatkozom a HVG-nek, mert meggyőződésem, hogy mindent meg lehet beszélni, de kell lennie egy pillanatnak, amikor azt mondjuk, hogy most már ezzel nem foglalkozunk.”

Elmondta, a Karinthyban elsősorban fiatal alkotókra szeretne építeni, ezért nem valószínű, hogy például Alföldi Róbert rendezni fog ott. „Generációs érzés szerintem, nemcsak bennem, hanem akár az Ascher mellett dolgozó fiatalokban is, hogy ezt az ideológiai nehezéket, ami rajta van a színházi szakmán, dobjuk le.

Ezért mondom azt is, hogy nem akarok politikai tartalmat csinálni, minden irányba károsnak tartom az üzengetést a színpadról; a kortársaimnak van releváns mondanivalójuk életről, halálról, hitről, szerelemről”

– nyilatkozta Berettyán, aki július elsejétől veszi át a színház vezetését. „Őszintén remélem, hogy mások is hamarosan ilyen helyzetbe kerülnek a korosztályomból” – mondta az interjúban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!