Will Smith: Az erőszak minden formája mérgező és pusztító

2022. március 29. – 05:44

Másolás

Vágólapra másolva

Will Smith bocsánatot kért Chris Rock humorista-műsorvezetőtől a vasárnapi Oscar-gálán elcsattant pofonért. Egy, amerikai idő szerint hétfő délutáni Instagram-bejegyzésében a friss Oscar-díjas színész „elfogadhatatlannak és megbocsáthatatlannak” nevezte viselkedését. Azt írta:

„Az erőszak minden formája mérgező és pusztító. (…) Az én rovásomra elhangzó viccek a munkám részét képezik, de a Jada egészségi állapotával kapcsolatos vicc túl sok volt nekem, és hagytam, hogy elragadjanak az érzelmeim, ezek alapján reagáltam. Szeretnék nyilvánosan bocsánatot kérni tőled, Chris. Elfogadhatatlanul viselkedtem, tévedtem. Szégyellem magam, a tetteim nem illenek ahhoz a férfihoz, aki lenni szeretnék. A szeretet és a kedvesség világában nincs helye erőszaknak.”

A 94. Oscar-díjátadón, aminek közvetítését itt lehet visszaolvasni, Smithnek az volt a baja, hogy Rock a feleségével, Jada Pinkett Smithszel poénkodott. Konkrétan azzal, hogy a nő szerepelhetne a G. I. Jane 2-ben. A G. I. Jane volt az a film 1997-ben, aminek kedvéért Demi Moore kopaszra vágatta a haját, és Jada Pinkett Smith is szinte kopaszon érkezett a gálára.

A vicc nem sült el valami jó, ugyanis Will Smith felesége alopeciában szenved, ami egy, a haj kihullását eredményező betegség. Ezért húzta fel magát, majd ment fel a színpadra, és kevert le egy pofont a műsorvezetőnek Will Smith, aki amúgy a Richard király című film címszereplőjeként kapott az első sorban helyet. A színész kétszer is jól hallhatóan azt ordította, élő adásban:

„Ne vedd a kibaszott szádra a feleségem nevét!”

A pofon és a kiabálás után a műsor ment tovább. Smith aztán megkapta a legjobb színésznek járó díjat, és beszédében könnyes szemmel szintén arról beszélt: tudja, hogy ebben a bizniszben el kell viselni azt, hogy miket mondanak az emberről, és hogy ő védelmezi a családját.

A filmsztár Instagram posztjában ismét elnézést kért „az Akadémiától, a műsor producereitől, az összes résztvevőtől és mindenkitől, aki a világ minden tájáról látta” a pofont, valamint a teniszcsillagok, Venus és Serena Williams családjától, valamint a filmjének alkotóitól, akiknek is köszönhetően vasárnap elnyerte a legjobb színész díját.

„Mélységesen sajnálom, hogy a viselkedésem beszennyezte ezt, az egyébként csodálatos utazást mindannyiunk számára”

– írta, hozzátéve, hogy folyamatosan dolgozik saját magán.

A hírek szerint Chris Rock egyelőre nem tett feljelentést az eset miatt, de ezt később még megteheti. Ha így lesz, az Oscar-díjat elnyerő Smitht akár hat hónapos börtönbüntetésre és 100 ezer dolláros pénzbírságra is ítélhetnék a pofonért, miután a könnyű testi sértés vétségnek minősül Kaliforniában. Magát a mozdulatot ebben a cikkünkben elemeztük részletesen.

Az Oscar-díjakról döntő Amerikai Filmakadémia elítélte az esetet, és vizsgálatot indít az ügyben. Azt is közölték, a vizsgálat további következményeket és lépéseket vonhat maga után, összhangban a kaliforniai törvényekkel és a testület saját szabályaival.

Frissítés: A cikket március 29-én egy korábbi fordítási hiba miatt módosítottuk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!