Ed Sheeran depresszióba zuhant, amikor feleségénél daganatot találtak a terhesség alatt tavaly

2023. március 1. – 14:19

Másolás

Vágólapra másolva

Ed Sheeran hosszú, érzelmes Facebook-posztban jelentette be, hogy májusban megjelenik új albuma, az akusztikus Subtract, ami egyben azt is bemutatja, mitől zuhant depresszióba tavaly. A brit énekes, dalszerző egy kézzel írt naplóbejegyzést is kitett, amiben arról ír, hogy a terhesség alatt daganatot diagnosztizáltak feleségénél.

Sheeran gyerekkori szerelmét, Cherry Seabornt a várandóssága alatt nem lehetett kezelni, meg kellett várniuk, amíg megszületik a baba, ezért lényegében titkolták a terhességet. Ed Sheeran közben folyamatosan a bíróságra járt a plágiumpere miatt, és váratlanul meghalt az egyik barátja, a 31 éves Jamal Edwards is. A zenész azt írta a posztban, hogy ezek így együtt megváltoztatták az életét, a mentális egészségét és azt is, ahogyan a zenéről gondolkodik.

Úgy éreztem, mintha fuldokolnék, fejem a felszín alatt, felnézek, de nem tudok kitörni levegőért

– Sheeran szerint ezekről szól az új albuma, ami május 5-én jelenik meg. A brit énekes második lánya tavaly májusban született meg, de felesége egészségi állapotáról nem írt a bejegyzésben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!