Komoly nemzetközi fotós díjat utasított vissza a nyertes, mert mesterséges intelligenciát használt

2023. április 18. – 06:27

Másolás

Vágólapra másolva

A német Boris Eldagsen díjat nyert a Sony World Photography Awardson, azonban a fotós később jelezte, hogy nem veszi át a díjat, mert mesterséges intelligenciát használt a képhez. A Guardian írja, hogy a négydiplomás Eldagsen szándékosan tévesztette meg a zsűrit a fekete-fehér fotójával, mert kíváncsi volt, hogy felkészültek-e a szakemberek az MI-generált képek felbukkanására a versenyen. Ezek szerint nagyon nem.

Eldagsen szerint a fotós szakmának fel kell tennie a kérdést és párbeszédet kell nyitnia arról, hogy a mesterséges intelligencia által gyártott képek még beleférnek-e a fotográfia definíciójába, és ezzel helyük van az ilyen versenyeken, vagy hiba egy kalap alá venni az emberek által készített fényképekkel. Az akciójával ezt a diskurzust szeretné minél hamarabb elindítani.

A díjnyertes fotó, amelyre azt hitték, hogy eredeti
A díjnyertes fotó, amelyre azt hitték, hogy eredeti

A férfi hamar ismertette is a saját álláspontját: szerinte azzal, hogy fel sem tűnt a szakma legjobbjainak, hogy a versenyre nevezett képét géppel generálta, egyértelműen jelzi, hogy az ilyeneknek nincs helye a versenyeken, ahogy fotográfiának sem lehet hívni. A díjjal járó pénzösszeggel egyébként egy odesszai fotós fesztivált támogatna Ukrajnában. A verseny szervezői elárulták, hogy Eldagsen már azelőtt jelezte nekik, hogy MI-t használt a fotójához, hogy kihirdették volna a győztest.

A Sony World Photography Awards tavalyi kiírásában egyébként volt magyar győztes is: Radisics Milán a Karanténban egy rókával című sorozata Természet és Élővilág kategóriában nyert 2022-ben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!