Lemondta budapesti fellépését egy kijevi színház, mert a színházi olimpián egy orosz társulat is szerepelni fog

2023. május 1. – 15:04

Másolás

Vágólapra másolva

Lemondta a fellépését a Budapesten zajló 10. Nemzetközi Színházi Olimpián a kijevi Ivan Franko Színház – írja a Népszava az Ukrajinszka Pravda cikkére hivatkozva.

A színház azzal indokolta a döntést, hogy négy hónappal ezelőtt biztosítékokat kapott arról a szervezőktől, hogy orosz fellépőket nem hívnak meg a találkozóra. Mint Facebook-bejegyzésükben írják,

„több mint négy hónappal ezelőtt megegyeztünk abban, hogy csak azután veszünk részt az Arturo Ui és a Kaligula előadásainkkal az olimpián, miután biztosítékot kaptunk a szervezőktől, hogy az agresszor Oroszország képviselői hiányoznak a programból. … Ám annak ellenére, hogy teljes megértést és szolidaritást fejeztek ki Ukrajnával, az olimpiai programot nemrég kiegészítették egy Rex című előadással, amit Valerij Fokin, az Alexandrinszkij Színház művészeti vezetője rendezett, továbbá vetítették az általa rendezett Petropolisz című filmjet is, amiben Anton Shagin, az Ukrajna elleni háborút aktívan támogató orosz színész a főszereplő.”

A Népszava emlékeztet rá, hogy Anton Sagin, Vlagyimir Putyin rezsimjének ismert híve, aki nyíltan támogatja az Ukrajna ellen indított háborút, a Riosszija-1 állami televízióban pedig többször beszélt már azokról az atrocitásokról, amelyeket állítása szerint ukránok követtek el oroszok ellen a megszállt ukrán régióban, Donbászban.

Az április 1. és július 1. között zajló 2023-as budapesti találkozó fő szervezője és művészeti vezetője Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, aki a kárpátaljai Beregszászon született és 1999-ben költözött át Magyarországra.

A Telex az ügyben megkereste a Nemzetközi Színházi Olimpiát szervező Színházi Olimpia Kft.-t, amint választ kapunk kérdéseinkre, frissítjük a cikket.

A 10. Nemzetközi Színházi Olimpián egyébként 58 ország 400 társulata 750 produkcióval és 7500 fellépővel várja az érdeklődőket. A programok július 1-jéig országszerte csaknem 100 helyszínen valósulnak meg, a részletes programot itt találja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!