Sopsits Árpád: Ma nem biztos, hogy egy Petri György nagyon könnyen meg tudna jelenni

Sopsits Árpád rendező volt Veiszer Alinda e heti vendége (a teljes interjút itt nézheti meg némi támogatásért).

Hat könyvét elutasították, de egyedi pályázattal nyert 52 millió forintot, hogy elkészítsen egy kis költségvetésű filmet, a Mellékszereplőket. 2016-ban mutatták be A martfűi rém című filmjét, amivel akkor sok díjat bezsebelt.

Sopsits nem azért nem csinált filmet az elmúlt nyolc évben, mert nem akart, hanem mert egyszerűen nem kapott zöld utat. Azt, hogy nagyfilmre miért nem, és kisebb költségvetésű filmre miért kapott pénzt, azzal magyarázta, hogy „talán ők is érezték, hogy A martfűi rémmel azért minden meg lett nyerve. Ha tizennégy díjból elhozol kilencet (..), utána nehéz azt mondani valakinek, hogy te ne csinálj sose filmet.”

– Beadtam egy változatot, és az el lett utasítva.

– És ilyenkor van indoklás? Rendes szakmai?

– Dehogy van! Nem kell indokolni.

Szerinte ez mai viszonylatban ma Magyarország legolcsóbb filmje, amit egyedi pályázattal adott be. „Az inkubátorosok 200 millióból csinálnak filmeket, az első filmesek, én meg itt vagyok nyolcadik filmemmel ötven valahány millióval. Ez a film barátilag készült, majdhogynem mindenki ingyen dolgozott. Ezt nem kérhetem még egyszer: egyszer meglehetett tenni, többször nem is tenném meg.” Sopsits a film rendezője, szereplője és producere is, szerinte ha ezeket mind külön ember csinálta volna, nem is lenne a filmre pénz.

A beszélgetés során előjöttek régi főiskolai történetek, elmesélte azt is, miért nem ment át a szűrőn a diplomamunkája, vagy éppen hogyan kezdett el verseket írni.
Sopsits sokat olvasó gyerekként gondol vissza magára, úgy, hogy a családban nagyon kevés könyv volt: apja inkább újságot olvasott, édesanyja pedig nem látott. Nagybátyjával rossz viszonyban volt, pedig neki volt Magyarország egyik legnagyobb magánkönyvtára. A meghatározó ellentét köztük a vallás volt. Arra a kérdésre, hogy most milyen viszonyban áll a hittel, azt feleli, hogy tolerálja minden ember hitét, főleg azért, mert a mai világban nem nagyon tud mást ajánlani.

„Van-e jogom elvenni más emberek hitét, ha nem tudom mivel pótolni? Nekem a hittel nincs bajom, a vallással meg az egyházzal már annál inkább.”

A kételyeit, gondolatait ezzel kapcsolatban természetesen megírja, érzékelteti, de szerinte nincs joga senkit az ő hitében ítélni.

A beszélgetés a bűnnel, mint fogalommal folytatódik, Sopsits szerint elég sok munkájában megjelenik, és foglalkoztatja a témakör feldolgozása. Nem tudatosan, de tematizálja a bűnöket. Azért érdekli,

„mert szerinte minden bűnös helyzet határhelyzet, és ilyenkor derül ki, hogy milyen ember vagy. A határhelyzetek élesebben vetik fel azokat a problémákat, amiket a mindennapokban (nagyon helyesen) nem élünk meg.”

Az apjával való kapcsolatáról is mesélt: ő egy hentes-mészáros-kocsis ember volt, aki nagyon sokat ordított, és verte. A bátyját és őt is rendszeresen bántalmazta, azt mondta, hogy az ő viszonyuk akkor változott, amikor azt mondta neki, „hogyha még egyszer kezet emel rám vagy az anyámra, akkor vége.” Szerinte ott valami átkapcsolt neki, mert utána már nem történtek ilyen esetek. Intézetbe gyerekként szülei válása miatt került, hiába akart édesanyjával maradni, apjának ítélték a felügyeleti jogot egzisztencia alapján. Nem sokkal később apjának új családja lett plusz két gyerekkel, és végül őt adták be az otthonba. Végül anyukája négy év után, az akkor 10 éves Árpádot kivette az intézetből, de a cél érdekében kötött kényszerházasság nem tűnt jó döntésnek, mert Sopsits nem jött ki a mostohaapjával, és inkább visszament a rendszerbe.

Olyan értelemben dühös, hogy ilyen sors jutott neki, hogy bármilyen képessége volt gyerekkorában, az nem volt felfedezve. Szerinte abban a közegben, amiben élt, nem volt olyan ember, aki ezzel foglalkozott volna. Később érezte, hogy ebből ki akar törni, nem érzi jól magát. „Ez egy ösztönös védekezés, ha valahol nem érzed jól magad, akkor onnan menekülsz valahogy.”

Sopsits szerint vannak korszakok, amikor legalább ideiglenes a csönd, és a hallgatás fel tud oldódni.

„A ‘80-as évek második felétől, a ’90-es évek elejéig volt egy ilyen időszak, aztán ez úgy szépen eltűnt. Meg a '60-as években volt egy nagyon rövid időszak, amikor volt a beszédnek valami súlya is, meg volt fül rá.”

Tavaly megjelent első verseskötete, a Saját kéz magánkiadásban jelent meg, politika csak indirekt módon van benne. Szerinte „ma nem biztos, hogy egy Petri György nagyon könnyen meg tudna jelenni.”

Az új filmjét, a Mellékszereplőket pénteken a veszprémi Fotonban, a Magyar Mozgókép Fesztiválon mutatták be, előreláthatólag ősszel jön a széles körű premierje.