Meghalt a Mary Poppins-musical zeneszerzője, Richard M Sherman

2024. május 26. – 11:25

Meghalt a Mary Poppins-musical zeneszerzője, Richard M Sherman
Richard M Sherman, jobbra középen számos Disney-produkcióban dolgozott – Fotó: Alberto E. Rodriguez / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Kilencvenöt éves korában meghalt Richard M Sherman zeneszerző, aki többek között a Mary Poppins-musical zenéjét is írta.

Sherman a Walt Disney-stúdió kreatív belső köréhez tartozott, számos produkción dolgozott együtt testvérével, Robert B. Shermannel. Richard összesen kilenc Oscar-jelölést kapott, kétszer pedig nyert is. Mindkét díjat az 1964-es Mary Poppinsért kapta meg, a legjobb filmzene és a legjobb eredeti dal kategóriában nyert, utóbbit a Chim Chim Cher-ee-ért. A film egy másik dala, a Supercalifragilisticexpialidocious” popsláger lett, és bekerült a Billboard Hot 100-ba 1965-ben.

A zeneszerző 65 éves pályafutása során három Grammy-díjat nyert, 24 arany- és platinalemeze volt, írt rock n' roll slágert, de zeneszerzőként dolgozott többek között a Micimackó, a Macskarisztokraták vagy a Snoopy, gyere haza című rajzfilmek dalain is. A Disney-nél több mint 150 dalt írtak együtt fivérével.

„Valami jó történik, amikor leülünk és dolgozunk. Egész életünkben ezt csináltuk. Gyakorlatilag az egyetem óta dolgozunk együtt" – mondta a közös munkáról az Associated Pressnek egy 2005-ös interjúban.

A Sherman fivéreket 2005-ben beválasztották a Dalszerzők Hírességének Csarnokába, és George W. Bushtól 2008-ban állami művészeti kitüntetést is átvehettek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!