Egymilliárd forintos támogatást kapott Vidnyánszky filmje, az Úri muri, megazisten!

2024. július 4. – 11:49

Másolás

Vágólapra másolva

A Filmintézet Filmszakmai Döntőbizottsága 1,054 milliárd forint támogatást szavazott meg a Vidnyánszky Attila rendezésében, Csáky Attila producer irányításával készülő Úri muri, megazisten! című filmdrámára – derül ki az NFI oldaláról.

A filmről kiadott közleményből kiderül, hogy Móricz Zsigmond regényéből készülő mozifilm Trill Zsolt, Szarvas József, Schnell Ádám és Berettyán Nándor főszereplésével készül. De szerepel majd benne Berettyán Sándor, Martos Hanga, Szűcs Nelli, Tarpai Viktória, Varga József, Kristán Attila, Herczegh Péter, Rácz József is.

„Bár a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban 2008-ban nagyszerű szereposztással színre vihettem az Úri murit, régóta foglalkoztat a megfilmesítés gondolata, mert Móricz debreceni és pusztai helyszínei, szereplőinek elevensége, regényének központi dilemmái előhívják belőlem a mozgóképi megfogalmazás igényét” – mondta Vidnyánszky Attila rendező. Csáky Attila producer szerint „Móricz Zsigmond a cívis öntudat és a hortobágyi szabadságérzet, a hagyománytisztelet és a megújulás vágya közötti feszültségtérbe helyezi ma is érvényes történetét”.

A filmet a tervek szerint 2026 tavaszán láthatja majd a közönség. A Filmintézet egy másik film támogatásáról is döntött: 29,8 millió forint támogatást kap a Blue Heron című kanadai–magyar koprodukció, amely egy első generációs bevándorló család történetét meséli el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!