Szürkeséget szépítgető népi barkácsesztétika

2024. július 13. – 16:25

Szürkeséget szépítgető népi barkácsesztétika
Fotó: Pictorial Collective

Másolás

Vágólapra másolva

Május végétől bárki kézbe veheti és kedvére lapozgathatja a Petőfi utcák népe albumot, amelynek képanyagát a Capa Központ azonos című tárlatán állította ki 2023-ban a Pictorial Collective dokumentarista fotós kollektíva.

A nagyszabású Petőfi utcák népe projektről többször beszámoltunk a Telexen. A kilenc tagból álló Pictorial Collective dokumentarista fotós csoport a Petőfi Sándor nevével jelölt utcák, terek és intézmények lakóit megmutatva ad szubjektív fotográfiai látleletet a magyar társadalomról. Hogy miért Petőfi, és miért nem Rákóczi vagy Kossuth? A tavalyi Petőfi 200 emlékév aktualitásán túl azért, mert Petőfiről nevezték el a legtöbb utcát Magyarországon.

Egészen pontosan 2203 utca, 389 út, 84 tér, valamint több sugárút, sétány és lakótelep – azaz összesen 2800 helyrajzi terület – viseli jelenleg a Petőfi nevet. Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk.

A fotósok végül másfél év alatt több ezer kilométert megtéve, 270 településen készítettek képeket, és mivel Petőfi kultusza már a trianoni békeszerződés előtt is élénk volt, a projektbe kárpátaljai, vajdasági és erdélyi települések is bekerültek.

„Megállapíthatjuk, hogy többségében kevésbé a fő-, mint inkább a mellékutcák viselik Petőfi nevét, ez pedig kapóra jött a fotósoknak is, akiknek így több lehetőségük volt életközelibb pillanatokat elcsípni” – fogalmazott korábban lapunknak Virágvölgyi István, a Capa Központ művészeti vezetője, a kiállítás kurátora, egyben a nemrég megjelent album szerkesztője, aki szerint a fotósok célja egy széles társadalmi tabló megmutatása volt, és a társadalom veszteseiről is árnyaltabb képet szerettek volna adni.

Fotó: Pictorial Collective Fotó: Pictorial Collective
Fotó: Pictorial Collective

A fotós kollektíva szerint azonban a képeken nem a mélyszegénység és a nyomor a szembeötlő, mert nem ezzel találkoztak leggyakrabban az országjárásuk során, hanem a szürkeséget szépítgető népi barkácsesztétikával, ami gyakran a létbizonytalanságot hivatott elfedni. „Azokat az embereket ábrázolják a fotók, akiket sokszor elfelejtünk, mert nem elég szélsőségesek ahhoz, hogy a hírekbe kerüljenek, mégis

ők adják országunk arcát és ők alakítják a magyar vidék mindennapjait, ők vagyunk mi. Tanúságtétel és szembenézés ma és a jövőben egyaránt”

– írták közleményükben.

Hogy a nagy sikerű tárlat valóban afféle időkapszula legyen, a fotósok közösségi gyűjtésbe kezdtek, amire végül – a Brancs közösségi pénzgyűjtő platform minden korábbi rekordját megdöntve – több mint 5 millió forint gyűlt össze, így elkészülhetett a 304 oldalas reprezentatív album.

A kiadvány különlegessége, hogy kilencféle borító készült hozzá, mind a kilenc társszerző fotográfus egy-egy fényképének felhasználásával.

Az országos korképet – amelyben sok más tematikus összeállítás mellett Petőfi Sándor leszármazottairól, illetve Petőfi-névrokonokról készült portréfotók is helyet kaptak – Szálinger Balázs érzékeny szövegei árnyalják tovább. „A képek kiválasztásakor a fő szempont az volt, hogy melyik kép az, amihez testhezálló szöveget tudok összehozni – mondta el a Capa Központban tartott könyvbemutató után kérdésünkre a József Attila-díjas költő. – A szöveget nem gondoltam soha fontosabbnak, de azért nettó képaláírást sem akartam. Volt, hogy a fotós története magában olyan erős volt, hogy ezt írtam meg a megadott terjedelemben, és volt, hogy jobban elrugaszkodtam a fotótól. Tehát nem a legjobb fotókat választottam ki, pontosabban nem a fotó minősége volt a kiválasztás alapja, hanem hogy melyik az, amelyik megtűr vagy elfogad maga mellé olyan szöveget, amit én tudok írni.” A Szálingert megihlető képek közé tartozik az a fotósorozat is, amelyet Bődey János kollégánk készített a Vas megyei Nárai szüreti felvonulásán, és amely itt tekinthető meg.

Fotó: Pictorial Collective
Fotó: Pictorial Collective

A projektben a 2022 decemberében tragikus hirtelenséggel elhunyt Móricz-Sabján Simon Capa-nagydíjas fotográfus is részt vett, akinek ez volt az egyik utolsó munkája, bár néhány további ötletét már nem tudta megvalósítani benne. Az alkotók az ő emlékének ajánlják az albumot.

A Petőfi utcák népe című fotóalbum megrendelhető a pictorialcollective@gmail.com címen, valamint megvásárolható a Capa Központban és az Írók Boltjában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!