Lekerült a napirendről a Csák-féle új kulturális törvény

2024. július 19. – 13:56

Másolás

Vágólapra másolva

A Nemzeti Kulturális Tanács szerdai ülésén az Index információi szerint az derült ki, hogy lekerül a napirendről a Csák János volt kultúrminiszter által megálmodott kulturális törvény. Az erősen központosító terv tárgyalásakor a lap információi szerint az új kulturális miniszter, Hankó Balázs, illetve a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, Turi Attila arra kérte a tagokat, hogy dolgozzák ki, pontosan mit is szeretnének.

Ezt erősítette meg lapunknak válaszában a Magyar Művészeti Akadémia is, amely azt írta, elnökük, „felkérte a Nemzeti Kulturális Tanács tagjait, hogy 2024. augusztus 15-éig szíveskedjenek megküldeni a rájuk vonatkozó szabályozási javaslatokat, és a magyar kultúra versenyképességét erősítő ajánlásaikat fogalmazzák meg, hogy a nyár végéig áttekinthetők és megtárgyalhatók legyenek a Nemzeti Kulturális Tanács tagjaival közösen”.

Ezzel úgy tűnik, hogy a Csák János által beharangozott új kulturális terv egy időre lekerül a napirendről. A tervezet ellen többen tiltakoztak, ennek ellenére Csák regnálása alatt folyamatosan magabiztosan nyilatkozott róla. Azt mondta, ősszel fogják törvényjavaslat formájában előterjeszteni. „Fontos állomás lesz az ősszel a parlament elé kerülő új kulturális törvény, amely egységes, átlátható és arányos kultúrairányítást tesz lehetővé. A szakmai szervezetekkel folyamatosan zajlanak az egyeztetések, és ha meglesz a törvény, akkor 31 év után le tudjuk zárni a rendszerváltást a kultúrában” – fogalmazott egyik interjújában korábban Csák.

Egyszerűsítés, egységesítés, átláthatóság – ez volt a hármas jelszava a Csák-féle új kulturális törvénytervezetnek egy év elején kiszivárgott dokumentum alapján. A baj főleg az volt vele, hogy az egységesítésen kívül a másik két kritériumnak épp az ellenkezője valósult volna meg a tervezet elfogadásával. Még több bürokrácia, még több kötelezettség hárulhatott volna a kulturális intézményekre, ezzel párhuzamosan pedig az olyan csúcsszervek, mint a Magyar Nemzeti Múzeum vagy a Petőfi Kulturális Ügynökség, még nagyobb beleszólási lehetőséget kaptak volna.

A kiszivárgásból azt is tudni lehetett, hogy aszerint a vármegyei hatókörű városi színházak a Nemzeti Színház, a zenekarok a Nemzeti Filharmonikusok, az alkotóművészek a Petőfi Kulturális Ügynökség és a Magyar Művészeti Akadémia, a múzeumok pedig a Magyar Nemzeti Múzeum ellenőrzése alá kerülhettek volna. Erre Csák János csak annyit mondott márciusban, hogy sajnálja, hogy a média egy régebbi terven rugózik. Ő mindenesetre csak azt szeretné, hogy „legyen egy egységes, átlátható és arányos kulturális törvény”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!