Meghalt az EastEnders sztárja, Roberta Taylor

2024. július 24. – 14:34

Meghalt az EastEnders sztárja, Roberta Taylor
Roberta Taylor színész és író az Essex Könyvfesztiválon 2006. március 14-én az angliai Barkingban – Fotó: Daniel Berehulak / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Meghalt Roberta Taylor, az EastEnders és a The Bill sztárja – írja a SkyNews. A londoni születésű színésznő ügynöke egy nyilatkozatban erősítette meg a halálhírt. „Roberta július 6-án halt meg, életének 76. évében” – áll Roxane Vacaa közleményében.

Roberta Taylor 1997. és 2000. között alakította Irene Raymond szerepét az EastEnders c. brit szappanoperában. Két évvel később Gina Gold felügyelőként tért vissza a képernyőkre a The Bill c. sorozatban, amiben hat éven keresztül játszott. Mindemellett szerepelt Roald Dahl A boszorkányok c. filmjében, valamint 2005-ben a BBC által gyártott film adaptációban, a Bleak House-ban is, és tagja volt a Royal Shakespeare Company társulatának is.

Utoljára 2018-ban állt színpadra a Dusty c. musicalban, utolsó tévés szerepe pedig Gloria Fonteyn volt a Shakespeare & Hathaway c. vígjátékban, amiben négy éven át szerepelt.

A színésznő 2005-ben kiadta gyermekkori emlékiratait a Too Many Mothers (Túl sok anya) címmel, amelyben feltárta családi életét, ami eltért az átlagtól. Taylor a TV Times magazinnak korábban azt nyilatkozta, hogy egy „különös családban nőtt fel”, amiben édesanyja és a testvérei egymás közt cserélgették őt, testvéreit és unokatestvéreit.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!