Gandalf gyűrűjével hódítanák meg Amerikát, miután Olaszországban már átvették a hatalmat a Tolkien-rajongók

2024. július 29. – 18:02

Gandalf gyűrűjével hódítanák meg Amerikát, miután Olaszországban már átvették a hatalmat a Tolkien-rajongók
Látogatók a Tolkienről szóló kiállításon, Nápolyban, 2024. március 16-án – Fotó: Salvatore Laporta / KONTROLAB / LightRocket / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Miről vitatkoznak az amerikai politikai újságok 70 évvel A Gyűrűk Ura kiadása után? A Gyűrűk Uráról.

Július 15-én, hétfőn Donald Trump bejelentette, hogy J. D. Vance ohiói szenátort választotta alelnökjelöltjének az idén novemberi amerikai elnökválasztásra. Vance eredetileg egy 2016-os könyvével lett híres, 2019-ben aztán Narya Capital néven kockázatitőke-kezelő vállalatot alapított, amivel 2022-ben már vállalkozói minőségben indulhatott el a választáson, amelyen az Egyesült Államok szenátorává választották.

A Narya Capital alapításakor is jelentéktelen vállalat volt, és azóta is az maradt, Vance jelöltsége óta azonban más miatt került be a köztudatba: azért, mert politikai téma lett, hogy a cégét A Gyűrűk Ura egyik gyűrűjéről nevezte el. A Narya ugyanis a Tolkien-univerzumban a tündék három gyűrűjéből az egyik: az, amelyet a könyvben Gandalf visel. (A pontosság kedvéért: a gyűrűt Celebrimbor kovácsolta, aki Gil-galadnak adta oda, aki Círdannak adta tovább, aki Gandalfnak ajándékozta.)

Vance névválasztása egyáltalán nem véletlen egybeesés eredménye. Az alelnökjelölt politikai és gazdasági mentora, Peter Thiel PayPal-alapító, 2003-ban Palanthir Technologies néven alapított mára óriásira nőtt techcéget, néhány évvel később pedig Valar Ventures, majd Mithril Capital néven kockázatitőke-befektető vállalatokat. Vance a Mithril Capitalnál dolgozott saját cége megalapítása előtt, és mondani sem kell: Thiel mindegyik nevet Tolkientől kölcsönözte.

Vance jelölése után Rachel Maddow, az MSNBC tévé műsorvezetője meg is jegyezte, hogy milyen érdekes az alelnökjelölt névválasztása, majd hozzátette, hogy szélsőjobboldali és alt-right szereplők Európában és az Egyesült Államokban is szeretik A Gyűrűk Urából elnevezni dolgaikat. A megjegyzése azonnal végigsöpört az amerikai nyilvánosságon, trumpista berkekben felháborodtak, amiért Maddow szerintük kihúzná A Gyűrűk Urát az elfogadott könyvek sorából, liberális lapokban pedig véleménycikkek jelentek meg, amelyek szerint Maddow hülyeséget sugall, A Gyűrűk Ura pedig egyáltalán nem szélsőjobboldali könyv.

Maddow megjegyzése után természetesen azonnal fellángolt a vita, hogy A Gyűrűk Ura jobboldali, szélsőjobboldali, tradicionalista, anarchista, katolikus, monarchista, antitotalitarista, antisztálinista, anarchoszindikalista, internacionalista vagy épp nacionalista könyv. Ezzel párhuzamosan megjelentek az elemzések, amelyek azt latolgatják, hogy A Gyűrűk Ura vajon hogy befolyásolja Vance személyiségét, és azt a politikát, amelyet alelnökjelöltként képvisel.

Felmerül a kérdés: mégis miben vannak ezek az emberek?

Egy kis kitérőként, ennek a cikknek az apropója, hogy pontosan 70 éve, 1954. július 29-én adták ki angol nyelven A Gyűrűk Ura első részét, A Gyűrű Szövetségét. Ilyen évfordulókra a nagy újságoknak illik megemlékezniük egy cikkel a nagy műről: egy ilyen cikkben pedig általában olyan mindenki által ismert fun factek állnak, mint hogy Tolkien amúgy nyelvész volt, a könyv magyar fordítását pedig Göncz Árpád későbbi köztársasági elnök fejezte be.

Az angol nyelvű fórumokon a kedvenc vicc az, amikor valaki felhívja Tolkien figyelmét arra, hogy a dwarf (törpe) szónak nem a könyvben használt dwarves (törpök), hanem a dwarfes (törpék) a helyes többesszáma. A viccben Tolkien azzal válaszol, hogy őt aztán ne oktassa ki senki, mert ő írta az Oxford Angol Szótárt, ami ugye a szavak jelentését és helyes használatát tartalmazza. (A szótár egy verziójának egy részét valóban ő írta, de a dwarves saját bevallása szerint egy hiperkorrekciós nyelvhasználati hiba, amit sokáig véletlenül használt, aztán már kitartott mellette. Ez egy amúgy jól sikerült hiba, mert azóta annyira elterjedt az angol nyelvben, hogy a Cambridge Szótár helyesnek fogadja el.)

Talán ennél is fontosabb az internetes fórumokon évek, ha nem évtizedek óta zajló vita arról, hogy a tündéknek van-e szakálluk. A Do elves have beards? Google-keresésre 302 ezer találat jön fel, nagyrészt olyan Reddit- és egyéb fórumok bejegyzései, amelyeken a felhasználók azon vitatkoznak, hogy különböző kitalált univerzumokban van-e szakálluk a tündéknek, mindezt pedig természetesen abból vezetik le, hogy Tolkien világában van-e szakálluk.

És hogy van-e? Nem lehet tudni. Tolkien Középföldén egyetlen tünde, a fent már Vance kockázatitőke-befektető cége révén említett Círdan esetében említi, hogy szakálla van. De hogy más tündéknek is van-e, csak ő nem említi, vagy ő a szabályt erősítő kivétel, azt nem tudjuk. Esetleg az is felmerül, hogy a szakáll szó itt nem tényleges szakállat jelent, hanem képletesen valami mást. Mindenesetre erről vitatkozik felnőtt emberek sokasága az interneten. (Ha valakit érdekel: a jelenleg hivatalos Tolkien-olvasat szerint néhány tündének nagyon-nagyon öreg korában kinő a szakálla, és A Gyűrűk Ura idejében Círdan már nagyon-nagyon öreg.)

Akiknek szent szöveg Tolkien

Visszatérve a lényeghez: nem csak Amerikában őrül meg a politika Tolkienért. Novemberben a római Modern és Kortárs Művészeti Galériában Giorgia Meloni olasz miniszterelnök személyesen nyitott meg egy Tolkienről szóló kiállítást. A tárlaton Tolkien kéziratait, leveleit, személyes tárgyait és a művei által inspirált műalkotásokat mutatták be.

Gennaro Sangiuliano olasz kulturális miniszter a kiállítást tavaly júliusban egy Giorgia Meloninak szóló ajándékként jelentette be. Nem véletlenül, a miniszterelnök ugyanis 2021-es Giorgia vagyok (Io sono Giorgia) önéletírásában „szent szövegként” hivatkozott A Gyűrűk Urára. És ez se volt előzmény nélküli: miközben Amerikában az 1960-as években a hippik kapták fel Frodó és Samu nagy kalandját, Olaszországban az 1970-es években a szélsőjobboldaliak körében lett népszerű Tolkien.

De miért is? Meloni könyvében azt írja: „Azt hiszem, Tolkien nálunk is jobban meg tudná mondani, hogy miben hisznek a konzervatívok.” Abban pedig mindenképp igaza van, hogy Tolkien, ha valaminek, akkor konzervatívnak számított, és egy 1954-es levelében azt is írta, hogy A Gyűrűk Ura „alapvetően vallásos és katolikus munka”.

Egy mű megítélésénél persze nem mindig a szerző szándéka vagy világlátása a legfontosabb. A hazaáruló, antiszemita, fasiszta, náciszimpatizáns Ezra Pound versei például nem (mind) antiszemita, fasiszta, náci versek, sőt, sokan egészen más üzeneteket látnak beléjük. Amúgy meg a legszebb angol nyelvű versek közé sorolják őket.

Mai szemmel nem píszí

Tolkien világa viszont kétségkívül egy ultrakonzervatív univerzum: egy olyan, amelyben bizonyos fajok eredendően szépek és jók, mások pedig rútak és rosszak. A szereplők tulajdonságai nagyrészt a fajuktól és a családjuktól függnek, a jó oldalon álló szereplők végső célja pedig egy születéssel megszerezhető jogokra épülő, végtelenül hierarchikus múltbéli társadalmi rend visszaállítása.

J. R. R. Tolkien a dolgozószobájában 1955-ben – Fotó: Haywood Magee / Picture Post / Hulton Archive / Getty Images
J. R. R. Tolkien a dolgozószobájában 1955-ben – Fotó: Haywood Magee / Picture Post / Hulton Archive / Getty Images

Mindez pedig együtt jár azokkal a ma már elég rosszul kinéző részletekkel, mint hogy A Gyűrűk Urában nők csak mellékszerepekben jelennek meg. Annyira mellékszerepekben, hogy a filmben egyetlenegyszer sem beszél két nő egymással. Ezt persze ellensúlyozza, hogy a főszerepben lévő hobbitok nem túl karakteresen férfias, vagyis elég androgün szereplők, de A Gyűrűk Urát ma egy amerikai kiadó valószínűleg így is visszadobná azzal, hogy a Gyűrű 9 tagú szövetségébe legalább néhány nőt rakjanak bele.

Ezen kívül persze A Gyűrűk Ura abban sem túl píszí, hogy a szöveg szerint a jó oldalon mindig a fehér bőrű emberek, a rossz oldalon pedig sokszor a „füstös képű” népek állnak. Ezt a sorozatban azzal próbálták meg ellensúlyozni, hogy a hófehér tünde királyok és vörös szakállas törpök mellé fekete meg dél-ázsiai tündéket és törpöket is kevertek, ami nem véletlenül okozott nagy felháborodást azok között, akik

  • rasszisták;
  • ragaszkodnak a szöveg szó szerinti olvasatához;
  • vagy a Peter Jackson-filmek/Tolkien-rajzok képi világához.

(Mindenki eldöntheti, melyiknek érzi magát.)

Itt megjegyzendő persze, hogy Tolkien a maga idejében kifejezetten náciellenes és filoszemita volt, vagyis őt szélsőjobboldalinak beállítani elég nagy csúsztatás.

Miért beszélünk Tolkienről?

De milyen következtetéseket von le Giorgia Meloni, J. D. Vance és az utóbbit mentoráló Peter Thiel A Gyűrűk Urából? Azt biztosan, hogy a „füstös képű” embereket nem szabad beengedni a fehér országokba. Ők hárman ugyanis mind a bevándorlás nagy ellenzői, akik kimondva-kimondatlanul azt vizionálják, hogy a bevándorlók tömegei tönkretennék az országaikat.

Tolkien világában a jók – akik természetesen a fehérek – örökké azon dilemmáznak, hogy megpróbáljanak összefogni a gonoszok ellen, vagy megpróbálják izolálni és úgy megőrizni kis országaikat. Ebben viszont nem ért egyet Meloni, aki az Ukrajna melletti kiállás lelkes támogatója, valamint Vance és Thiel, akik szerint az Egyesült Államoknak minden nemzetközi konfliktusból ki kellene vonnia magát, és magára kellene koncentrálnia. És akkor itt feltételeztük, hogy Ukrajna lerohanása és a kórházak bombázása gonosz dolognak számít.

Az igazi kérdés viszont nem az, hogy A Gyűrűk Urát a mai politikai és társadalmi viták tükrében hogyan kell értelmezni, hanem az, hogy miért akarja bárki ezt megtenni. Miért vitatkoznak az amerikaiak azon, hogy A Gyűrűk Ura jobb- vagy baloldali könyv? És miért pont A Gyűrűk Urán vitatkoznak? Másképp megfogalmazva: hogyan lett A Gyűrűk Ura egy ilyen fontos kulturális referenciapont?

A rajongók szerint nyilván azért, mert zseniális könyv. Regényként azonban valójában egyáltalán nem olyan tökéletes A Gyűrűk Ura: a könyv tele van értelmetlen és a történet szempontjából irreleváns mellékszálakkal és logikai buktatókkal. Utóbbiakról – Círdan szakállához hasonlóan – számtalan netes fórumon vitatkoznak a rajongók.

A Gyűrűk Ura valójában nem a történet miatt zseniális, hanem azért, mert az első pillanattól az utolsóig sejteni lehet mögötte a másik, nagyobb történetet, vagyis azt, hogy minden részlet ki van dolgozva, a részletek pedig összeállnak egy komplex, nagyon alaposan kitalált világgá. Egy olyan világgá, ahol minden megjelenő népcsoport története vissza van vezetve több ezer évre, a népek nyelvei is ki vannak találva, és még egy-egy kard nevének is jelentése van. Ezt a szintű univerzum- és mítoszalkotást pedig Tolkien óta nem nagyon sikerült megismételni.

De hogy lett ez a könyv olyan kulturális referencia, amelyből az amerikai lapok politikai tanulmányokat és véleménycikkeket írnak? Valószínűleg csak úgy, hogy az életében mindenki azokhoz a kulturális referenciákhoz nyúl vissza, amelyekhez leginkább kötődik. Az elmúlt évtizedekben pedig felnőtt egy generáció, amely fiatal korában a saját életén kívül elsősorban Középföldén szocializálódott, és így az ott látott szimbólumokhoz és mintákhoz tud viszonyulni.

Meloni before it was cool lett Tolkien-rajongó, Vance azonban már annak a generációnak a tagja, amelyik a kétezres évek első felében tizenévesen a filmeken keresztül lépett be Középföldére. Ez a generáció pedig a világ nagy részén még csak most ér be a politika élvonalába, így a következő években várhatóan világszerte újabb és újabb Tolkien-rajongók kerülnek majd vezető pozícióba.

És hogy ők mit fognak képviselni? Valószínűleg ahányan vannak, annyiféle politikát. Azt ugyanis, hogy a jó, szép, kedves emberek küzdenek a rossz, rút, gonosz emberekkel, elég könnyen magára értelmezheti bárki.

Az pedig, hogy 70 évvel A Gyűrűk Ura kiadása után politikusok ezt olvassák, erre hivatkoznak és ezt nevezik „szent szövegnek”, valószínűleg nem jelent mást, mint hogy egy jó könyv, ami a nyugati kultúra egyik alapműve lett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!