Novák Ferenc Tata: Ma jobban félnek a fiatalok, mint a hetvenes években

2024. augusztus 17. – 20:24

Másolás

Vágólapra másolva

Szombaton hajnalban meghalt Novák Ferenc Tata, koreográfus és rendező, aki a család közleménye szerint életét az utolsó pillanatig szellemi frissességben töltötte, idén áprilisban a Táncháztalálkozón még több száz embernek tartott tánctörténeti előadást. A nagy hatású etnográfiai munkájáról is ismert művész három éve járt vendégként Veiszer Alinda műsorában lányával, Novák Eszterrel, a Jászai Mari-díjas rendezővel együtt, aki a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorhelyettese volt.

Az interjúban fontos rész, amikor a két művészt a szekértábor-logikáról kérdezi Veiszer Alinda. Novák Ferenc a témára reagálva kifejti, szomorúnak tartja, hogy a fiatalok ma félnek. „Annyira félnek, hogy mi a hetvenes évektől nem féltünk ennyire (...) félnek, hogy nem kapnak lehetőséget, pozíciót, mert azt azok kapják, akik a hatalomhoz közel állnak”. Később arról is beszélt, hogy döbbenten nézi, hogy torzultak el azok a kollégái, akikkel egykor jóban volt, miután úgy érezték, hogy a hatalomhoz kell tartozni, és ezt ki kell nyilvánítani.

Novák Ferenc saját magát „konzervatív beállítottságúnak” nevezi, de hozzáteszi, hogy ha valaki valaki művészettel foglalkozik, annál elképzelhetetlen, hogy ne legyen liberális. „Milyen az ő szabadsága, ha nem adja meg a szabadságot másnak? (...) Nem tudom elképzelni, hogy ha a folklórt is választottam, ne adjak teret annak, hogy másképp is lehet alkotni.”

Szóba kerül az interjúban Novákék magyarságtudata, pontosabban, hogy azt hogyan élik meg külföldiek előtt. Novák Ferenc szerint ma politikailag nem jó magyarnak lenni és ezt nem kérdezik, hanem mondják neki külföldi ismerősei. „Mondják, és nekem nagyon nehéz, mert nem tudom magunkat megvédeni.”

A teljes interjú Novák Ferenc halálának alkalmából ingyenesen elérhető.

Veiszer Alinda interjúit teljes egészében, havi díjért cserébe ezen a felületen lehet megnézni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!