A valóságból kicsekkolni ér, embereket lefejelni a metrón nem?!

Már a színlapot olvasva egyértelművé válik, hogy az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad koprodukciója nem hagyományos olvasmánykiváltó színházi előadás. Ahogy a címben, úgy az előadásban is csak nyomokban fedezhető fel Miguel de Cervantes 17. századi regénye, az [ESCAPE] A Donkihóte-projekt szerzői, Kovács D. Dániel (aki egyben az előadás rendezője is), Závada Péter és Varga Zsófia sorvezetőként használva Don Quijote de la Mancha kalandozásait eredeti, 21. századi és nagyon magyar történetet kreálnak, amiben tényleg csak a gegek, lopott idézetek és karakternevek szintjén elevenedik meg a magát kóbor lovagnak képzelő spanyol nemes története.

Kisországunk Donkihótéja Hunyadi Barnabás, Barna bá (Hajduk Károly) angoltanár, aki a státusztörvény, a tanártüntetések és polgári engedetlenségek hatására felmond (kirúgatja magát?), otthagyja az iskolát, ahol párja, Lilla (Tenki Réka) alsó tagozatos biológia tanárként dolgozik, és ahol aztán Tamás (Terhes Sándor) kerül az igazgatói székbe, aki kinevezése után lenyúlja hasznosítja Barna hátrahagyott digitális oktatós projektjét. Ennélfogva tehát Barna ősellensége. Ahogy Barna apja, összes volt főnöke, Magyarország kormánya és természetesen a nyamvadt kapitalizmus is. Fegyverbe!

Hunyadi Barna nem a lovagregények, hanem a videójátékok világába menekül. Az Escape-ben már bőven hétezer játékóra felett jár, a napok lassan összefolynak, az élőhalottak már a SPAR-ba is követik, Lilla meg hiába volt remek játszópartner a covid alatt, ma már „nem szeret Barnával updatelni”, Dulcinea karaktere porosodik a virtuális polcon. Barna tehát egyedül irtja a zombikat, negyvenévesen, napi hat-nyolc-tizenkét-huszonnégy órában, Lilla lelép, az áramot lekapcsolják, el kell hát menni az MVM ügyfélszolgálatára.

„A nevem Zondark” – jelenti ki a zavarodott ügyintézők és az éppen ott forgató MTVA-stáb előtt a kardját magasba tartó Barna (videójátékszűzként utólagos Google-keresést kíván, hogy megtudjam: Zondark létező karakter), mire az ijedt ügyintéző, aki az imént még sztoikus nyugalommal tájékoztatta arról, hogy a visszakapcsolás legalább három-négy munkanap, de péntek délután van szóóóval… varázsütésre megoldja a problémát. Áramvisszakapcsolás elintézve, az MTVA forgatóstábja, Petra, Áron és Márk (Kókai Tünde, Nagy Zsolt, Borsi-Balogh Máté) tátott szájjal nézik a kismagyar valóság legújabb hősét, ezt a fura szerzetet, aki talpig vértben csapott rendet az MVM-nél. Prémium kontent, ennél több nem is kell a köztévé képernyőjére – eldöntik hát, hogy követni fogják.

Ők lesznek Donkihóte Sancho Pansái, akik dokumentálják Barna ámokfutását a budapesti éjszakában, a metrón és az iskolában, ahol végre kiállhat Freston boszorkánymester (alias Tamás) ellen – ezt a főgonoszt már a Don Quijotéből kölcsönzik az alkotók.

Hajduk Károly Donkihótéja kicsit riadt, kicsit gyerekes, kicsit őrült, de nagyon szerethető. Vérengző Zondarkként is ártalmatlannak tűnik – még akkor is, amikor egy salátástálért kezd dulakodásba a kisföldalattin. Akkor is sajnálattal vegyes együttérzéssel tekintünk rá, amikor a létező legrosszabb döntéseket hozza meg. És ki is nevetjük – amikor haragudnunk kéne rá. Alakja idézi Cervantes Don Quijotéját, de Michael Douglas összeomló kisemberét is, azt a bármikor robbanni képes belső hangot, aki mindannyiunk fülébe suttog valami profánságot, amikor a pénztárnál közlik, hogy le kellett volna mérni a pékárut. Hunyadi Barna belső hangja kísértetiesen hasonlít egy zombiirtó középkori lovagra.

Valóság és fikció összeborul, fröcsköl a digitális vér, zombik lepik el a budapesti utcákat, mindenki az új Dűnéről beszél, a Last of Us zenéjére ereszkedünk le a mozgólépcsőn, posztapokaliptikus páfrányrengeteg borítja be a fővárost, főhősünk meg komoly leckét kap a Gyűrűk Urából. A Donkihóte-projekt igazi geek-Biblia, számtalan utalással, easter eggel és olyan szakzsargonnal, amit tényleg csak a hardcore videójáték-fanok tudnak dekódolni, de ezt szerencsére az alkotók is tudják, ezért legalább arra kapunk magyarázatot, hogy mi a fenék azok az npc-k.

Az atmoszféra adott, a színpadot tényleg műanyag páfrányok borítják (díszlet: Schnábel Zita), a teret egy hatalmas vetítővászon bővíti végtelenre, amin középkori falvak, zombiapoklapiszis, varázslókastélyok, futballstadionok és vadlovas tájak elevenedhetnek meg. No meg egy phd-dolgozat, aminek legalább már a bevezetője megvan (média design: Újvári Bors, Fekete Máté). Ebben a 3D-2D térben aztán mindenféle furcsa alakok bukkannak fel, Zondark-Barna összecsap a zombikkal (Jéger Zsombor, Vajda Milán és Terhes Sándor tetőtől-talpig láncokban), Frestonnal (Terhes Sándor félelmetes varázslóként eregeti a tűzgolyókat a kezéből), és találkozik Yanival, az elf harcossal a fiatal gamercsajjal (Zsigmond Emőke tündefülekben), aki ugyan nem Dulcinea, de akár az is lehetne – a jelmezekért Nagy Fruzsina felelt.

A Donkihóte-projektből árad a játék iránti lelkesedés és az a fajta hangulat, amikor egy csapat gamer leül az asztal köré, és órákig vitatkoznak arról, hogy a varázssisak megszerzéséhez milyen skilleket kell fejleszteni. Nézőként ez néha kifejezetten szórakoztató, néha kicsit fárasztó, összességében pedig egy olyan élmény, amivel színházban nemigen lehet találkozni. A Donkihóte-projekt persze többről szól ennél, arról, hogy ahogy a lovagregényekbe, úgy a videójátékokba menekülés is teljesen jó válasz lehet mindarra, ami körülvesz minket. Végső soron – ahogy azt a villámkezű sparos pénztáros is megmondta – „most már mindenki kivan, mármint ilyen társadalmi szinteken”, „full valid” hát a kicsekkolás. A kérdés csak az, vissza tudunk-e csekkolni.

Az Örkény és a Városmajori Színpad produkciója értőn és élvezetesen, de egy kicsit felületesen beszél a videójáték előnyeiről és veszélyeiről, a függőségről és a mai Magyarországról. Nem TikTokra való nyomorpornó, de nem is megváltástörténet, arra viszont tökéletes, hogy 110 perc erejéig kicsekkoljunk a valóságból, és megtanuljuk, hogy el kell engedni a halogatás miatti stressz miatti halogatás miatti stressz miatti halogatás miatti stresszt. Nyugi, semmi nincs veszve, amíg lehet jelentkezni a Trefortba.

Az előadást július 5-én mutatták be, augusztus 14-én a Városmajori Szabadtéri Színpad műanyag sátortetője alatt a hőmérséklet közel sem volt ideális, a nézők és a színészek számára is izzasztó kihívás bármennyi időt is eltölteni alatta, ami az előadásélményt is csorbítja valamelyest. Az [ESCAPE] A Donkihóte-projekt ősztől az Örkény Színház műsorán szerepel, ott már kontrolláltabb klímában lesz élvezhető.