Ismét ingyenesen látogatható az Operaház aulája

2024. szeptember 16. – 16:14

Másolás

Vágólapra másolva

Ismét ingyenesen látogatható a Magyar Állami Operaház aulája, írja a HVG. Ahogy arról mi is beszámoltunk, az Operaház múlt héten jelentette be, hogy néhány napra, próbaként bevezetnek egy új szabályt, aminek értelmében 2 ezer forintot kell fizetni azoknak, akik kíváncsiak az Andrássy úti épület aulájára.

Az Operaház múlt heti tájékoztatása szerint a belépőt a 2024 tavaszán elfogadott sztrájkmegállapodás hatására megnövekedett működési költségek forrásainak előteremtése teszi szükségessé.

A HVG úgy értesült, hogy a próbaidőszak a hétvégével lezárult, majd megkeresték az Operaházat is. „A tapasztalatok alapján a végleges látogatási rendet várhatóan néhány héten belül alakítja ki a Magyar Állami Operaház, addig az aula napközben ismét díjmentesen látogatható” – írta az Operaház a lapnak.

Az Operaháznak eseménydús volt eddig az év: március elején derült ki, hogy Ókovács Szilveszter arra adott utasítást, hogy a Carmina Burana öt éve futó produkciójába egy félórás szünetet iktassanak be, mégpedig azért, hogy a büfé bevételeiből is az Operaház forrásait növeljék. A büféről itt írtunk részletesebben. Márciusban a dolgozók a Don Giovanni-előadás előtt léptek sztrájkba. A Magyar Állami Operaház vezetése és az intézmény dolgozóit képviselő szakszervezetek elnökei ezután megállapodtak a sztrájk felfüggesztésében és abban, hogy az Operaház az év második felében – két részletben – összesen 30 százalékos alapbéremelést biztosít a dolgozóinak, továbbá áprilisban és szeptemberben nettó 140-140 ezer forintos cafeteriaemelést is ad. Az Operaház szerint aztán az ígért béremelést veszélyeztette, hogy a sajtó megírta: Ókovács Szilveszter egy olyan 60 milliós BMW-t használ, amivel az Operaház királyi felhajtóján is parkolhat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!