Utópiát akarsz, de a vége úgyis tragédia lesz

A kritikusoknak néha engedményeket kell tenniük a cikkeik témáit illetően, hiszen bár természetesen az a legjobb, amikor egy általunk is kedvelt íróról írhatunk, néha érdemes olyanokat is alanyunknak választani, akiket lehet, hogy nem szeretünk annyira, de akiket az olvasók széles köre ettől függetlenül mégis nagyra becsül. Éppen ezért választottam most azt a Salman Rushdie-t, aki nem a kedvencem, de ettől függetlenül egy olyan alkotó, aki itthon is méltán kedvelt alakja a világirodalomnak.

Persze ne gondolja senki, hogy egyébként ne tartanám nagyra a nemrégiben késes merényletet túlélő szerzőt, csupán arról van szó, hogy véleményem szerint a Szégyen, Az éjfél gyermekei vagy A mór utolsó sóhaja után Rushdie az elmúlt két évtizedben egyre önismétlődőbbé kezdett válni, és ez rányomta bélyegét az újabb műveire.

A pár hete megjelent Diadalváros azért lehet sokaknak különösen érdekes, mert ez az első alkotás a 2022-es merényletkísérlet óta, és mint ilyen, természetesen kiemelt figyelmet érdemel. Maga a történet szokás szerint tele van a szerzőre olyannyira jellemző jegyekkel, mint az áradó mágikus realizmus, valódi események és alakok beépítése a cselekménybe, csapkodó történetvezetés és emlékezetes hősök.

Egy borzalmas halált csoda követ

Rushdie már rögtön az első oldalakon (közvetlenül azután, hogy a mindvégig névtelenül maradó szerző ismerteti a kissé már elkoptatott talált kézirat toposzt, miszerint az olvasók a központi szereplő által írt monumentális elbeszélő költemény modern és prózai formájú változatát kapják némi kiegészítő magyarázattal) hihetetlenül erősen megadja az alaphangot, mégpedig egy olyan jelenettel, amely az egész történetet meghatározza. Nem sokkal azután, hogy India egyik kis, névtelen királysága legyőzi a másikat, a vesztes csatában elesett férfiak után a nők önszántukból halnak máglyahalált, így az ekkor alig kilencéves Pampá Kampana anyja is. A kislány mérhetetlen fájdalma, dühe és csalódottsága pedig azt eredményezi, hogy néhány pillanatra megszállja őt a hasonló nevű isten, aki általa kinyilatkoztatja, hogy hősnőnknek csodálatosan hosszú élete lesz, melynek során megalapít egy birodalmat, ami virágozni fog, majd alapítójával együtt fog elpusztulni.

Pampá Kampana ezután egy bölcs és köztiszteletben álló helyi szent ember felügyelete alá kerül, aki az évek során tanítgatja és meg is rontja (a hit és a vallás eredendő kettőssége, jó és rossz oldala központi szerepet kap a műben), majd utána megtörténik a csoda: két erre járó tehénpásztor az ekkor már 18 éves lánytól kapott magvakat elültetve létrehoz egy óriási és csodálatos várost, épületekkel és lakókkal együtt. Pampá ezután a városba költözve és a tehénpásztorból lett királyt segítve egy olyan modern társadalmat álmodik meg, amely a 14. században természetesen még elképzelhetetlen volt. Ebben a szép új világban a vallások teljességgel egyenlőek, nem számít, hogy ki hindu és ki muzulmán, és ami még ennél is fontosabb, a nők teljességgel egyenrangúak a férfiakkal. Így itt vannak katonanők, kőfaragónők, építésznők, olyan asszonyok, akik bármit elérhetnek ebben a városban.

Valami mindig elromlik

„Amikor az emberek aranykorról kezdenek beszélni, mindig úgy gondolják, hogy új világ kezdődött, amely örökké fog tartani. De az igazság ezekkel az úgynevezett aranykorokkal az, hogy sohasem tartanak nagyon sokáig. Talán néhány évig. A baj mindig lesben áll.”

Rushdie tehát rögtön egy hamisítatlan utópiával indít, de ahogy sejthető, időről időre mindig homokszem kerül a látszólag jól működő gépezetbe. A szerző érezhetően a történelem ciklikusságát tárja elénk, és azt a kissé pesszimista (de mondhatnám azt is: realista) nézőpontot vallja, hogy

az emberiség történelme igazából nem fejlődik sehová, mindig meglesznek benne ugyanazok a hullámhegyek és hullámvölgyek, mindig lesz olyan, amikor a felvilágosultság és a szabadság kerül hatalomra, de ezt mindig zsarnokság és bigottság fogja követni.

Éppen ebből következően a műben számtalan esemény ismétlődik (mindig jön egy zsarnok, aki valamilyen eszme vagy hit mögé bújva eltiporja a népet, és mindig lesz olyan is, aki ebből kiutat mutat, hogy aztán minden kezdődjön elölről), és így természetesen több szereplő is visszatér új és új alakban.

Ezt pedig annak köszönhetően figyelhetjük meg, hogy Pampá egészen pontosan 247 évet él, és ez a mágikus realista vonás érdekes kontrasztot alkot az egyébként sokszor meglehetősen (unalmas) realista politikai csatározások leírásával. A nő ugyanis tökéletesen tisztában van az őt sújtó átokkal/áldással (amely nemcsak a rendkívül hosszú élettel, de azzal is jár, hogy csak alig-alig képes öregedni, vagy azzal, hogy bele tud látni és bele tud avatkozni az emberek gondolataiba, és bizonyos mértékig látja is a jövőt), ami azt is eredményezi, hogy egy idő után képtelen átlagos emberként gondolkodni, hiszen bárki, aki fontossá válik számára, biztosan meghal az ő életében, és bármi, amit elér, bizonyosan elveszik még az ő halála előtt.

Pampá ezen vonása igazán érdekes és dinamikus kapcsolatot eredményez a többi szereplővel, ám a mű ennek ellenére is hajlamos arra, hogy akár oldalak tucatjaira leüljön. Ez különösen akkor figyelhető meg, amikor a cselekmény fonala egy időre elhagyja a várost, és egy pillanatra megjeleníti az európai (és különösen a brit) hódítást, amikor szőrtelen, kisfarkú (sic!), rózsaszín majmok ravaszságukkal leigázzák az őshonos, barna majmokat. Szerencsére ilyen, az eddigi cselekménytől idegen és kissé erőltetett szálak viszonylag ritkán akadnak.

Rushdie persze nem lenne az a szerző, akit már oly rég megismertünk, ha minden pesszimizmusa ellenére nem tenne még mindig hitet a mellett, hogy az életet igazán csak nyitottan lehet élni, így

elutasít mindenféle vallási szélsőséget (ez ugye nemrég majdnem az életébe került), amely ismét csak egyre nagyobb teret hódít a világban.

A Diadalváros összességében egy egész jól sikerült és minden szempontból Rushdie-ra nagyon is jellemző alkotás, amely nem ér fel ugyan a legnagyobbakhoz, de ezzel együtt is egy olyan mű, amely sokak számára érdekes lehet mind a cselekménye, mind a mondanivalója miatt.

Salman Rushdie: Diadalváros
Fordította: Greskovits Endre
Helikon, 2024, 4449 Ft