100.000 Ft feletti spórolás november 18-án – notebook.hu Black Friday (x)

2022. november 15. – 10:55

100.000 Ft feletti spórolás november 18-án – notebook.hu Black Friday (x)
Kép: Digitáltech Europe Kft.

Másolás

Vágólapra másolva

Az USA-ból indult Black Friday akciót a tengerentúlon mindig november utolsó péntekjén tartják. Talán mindenkinek ismerősek azok a képsorok, amiken a vásárlók egymást nem kímélve próbálják megszerezni a kiszemelt termékeket. Idehaza a dátum nincs így kőbe vésve, sőt néha még több Black Friday is előfordul. Legtöbbször csak pénteken kezdődik, de egész hétvégén tart. Szinte minden üzlet készül saját Black Friday akciókkal, de kevés az igazán jelentős összeggel csökkentett ár.

Nehéz nem észrevenni, hogy az energiaválság és a közeli háború hatására az elmúlt évben szinte minden szegmensben erős drágulást tapasztalhatunk. Azonban a notebook termékek piaca egyike azon keveseknek, melyeknél hazánkban a tavalyi átlagárhoz képest az idei csökkenni tudott, ráadásul 4%-kal! Sőt a notebook.hu novemberi akcióival erre még rá is tud licitálni!

Kép: Digitáltech Europe Kft.
Kép: Digitáltech Europe Kft.

Fontos megjegyezni, hogy aki el szeretné kerülni a rohamot és a tömeget, nekik erősen javasolt az online térben körbenézni, ahol mint látjuk jelentős leárazásokkal találkozhatunk.

A notebook.hu 2022. november 18-án tartja a hétvégére is kiterjedő Black Friday akcióját, és náluk ténylegesen 6 számjegyű összeget spórolhatunk már egy termék vásárlásával is, amennyiben gyorsak és körültekintőek vagyunk.

Van itt néhány ütős termék a kiemelten kedvezményes kínálatból, mely a megadott árakon csak a Black Friday időtartama alatt, azaz november 18-20-ig lesznek elérhetők a készlet erejéig:

Apple MacBook Air 13.3 2020

A Black Friday akcióban az összes elérhető színváltozata akciós lesz az APPLE MACBOOK AIR 13.3 2020 kiadásának, mely 449.900 Ft-ért lehet majd a tiéd. És ami még vonzóbbá teszi, az az akár 20 havi 0% THM, mert ezesetben 20 egyenlő részletben fizetheted ki a teljes árat. Se többet, se kevesebbet.

Kép: Digitáltech Europe Kft.
Kép: Digitáltech Europe Kft.

Microsoft XBOX Series S 512 GB konzol

Megérett a cserére a régi konzolod? Akkor itt a már teljesen digitális extragyors MICROSOFT XBOX SERIES S! Könnyen kezelhető, a töltési idők szinte minimálisak, 512 GB-os tárhellyel. Vezeték nélküli kontrollerrel 24 hónap garanciával, most 119. 900 Ft helyett csak 99.900 Ft-ért lehet a tiéd.

Kép: Digitáltech Europe Kft.
Kép: Digitáltech Europe Kft.

XIAOMI 12X 8/128GB

Ha valaki maximális ár-érték arányra vágyik, amit csak ki lehet hozni egy telefonból, akkor a XIAOMI 12X 8/128GB egy igazán jó választás lehet. Különböző színekben, Android 11.0 operációs rendszerrel 8 GB memóriával 50 MP-es főkamerával az alap 249.900 Ft-os ár helyett kedvezményesen most 199.900 Ft-ért vásárolható meg, ami valljuk be nagyon megéri.

Kép: Digitáltech Europe Kft.
Kép: Digitáltech Europe Kft.

ASUS Zenbook Flip 13 OLED

Kompakt, magas minőség, és gazdag tartalom jellemzi az üzleti, vagy kreatív munkára szánt ASUS ZENBOOK FLIP 13 OLED notebook-ot. 499.900 Ft helyett csupán 369.900 Ft-ért vásárolható meg Windows 11-el, FHD OLED érintőkijelzővel, Intel Core i7-es processzorral! Szupervékony, elegáns, és sokoldalú, így tökéletes választás lehet.

Kép: Digitáltech Europe Kft.
Kép: Digitáltech Europe Kft.

Hogyan készülj fel a Notebook.hu Black Friday akciójára?

  1. Regisztrálj a notebook.hu webáruházába még 2022.11.18. előtt, hogy a nagy napon már csak a kosárba kelljen dobni a terméket és a vásárlás gombra nyomni. Nehogy elhappolják előled a készletet, itt minden perc számít.
  2. Érdemes már előre a kedvencekhez adni a kiválasztott terméket, mert így könnyedén, keresgélés nélkül rátalálsz majd.
  3. Iratkozz fel a notebook.hu hírlevelére, hogy elsőként értesülj a Black Friday indulásáról
  4. Érdemes november 18-án korábban kelni, hogy amint elindul az akció, cselekedhess.
Kép: Digitáltech Europe Kft.
Kép: Digitáltech Europe Kft.

Más típusú termék vásárlásán töröd a fejed?

Ne aggódj, a notebook.hu nem csak a most bemutatott akciókat fog a Black Friday alatt felvonultatni, hiszen rengeteg más terméktípust is árul és azok közül is lehet majd izgalmasakat találni. Lesz itt kérem még több gamer laptop, okostelefon, háztartási kisgépek és még szépségápolási termékek is, hogy akár a hölgyeknek is kedvébe járhassunk. Ne feledjétek, aki okos, az már most bezsákolja a Mikulás és Karácsonyi ajándékokat még az ünnepi áruházi tumultusok előtt, ráadásul szuper kedvezményes Black Friday árakon. November 18-án találkozunk a webáruházban!

Ez a cikk egy fizetett promóció, úgynevezett PR-cikk, megrendelője a Digitáltech Europe Kft.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!