Érték a kódok mögött: hol jó fejlesztőnek lenni? (x)

2022. november 20. – 11:08

Érték a kódok mögött: hol jó fejlesztőnek lenni? (x)

Másolás

Vágólapra másolva

Ha valaki olyan szakmával rendelkezik, ami súlyosan hiányszakma, viszont elengedhetetlen a munkáltatók számára, az egyszerre jó dolog és nehéz kihívás. Fejlesztőnek lenni is egyszerre könnyű és nagyon nehéz – könnyű, mert keresett szakma, hamar lehet elhelyezkedni, ugyanakkor nagyon nehéz, mert mindenhol fontos tudást képvisel és könnyen kerülhetünk olyan pozícióba, ahol a végeérhetetlen feladatok felőrölhetnek. A megoldás az, hogy a mázas felszín alá kell nézni és olyan munkahelyet választani, ahol jó fejlesztőnek lenni.

Kihívás a munkáltatók számára

A kor feladatai rengeteg fejlesztői szakértelmet követelnek meg, egyre több és újabb területeken. Ezt viszont nem tudja a munkaerőpiac biztosítani. Ilyen körülmények között már nem az anyagi szempontok döntenek a munkahely választáskor.

A memoQ a jó csapatot választotta

Fontos, hogy olyan értékek mentén épüljön fel egy csapat, amik nemcsak a cégnek felelnek meg, hanem a cégnek és az ott dolgozóknak egyaránt.

Náluk mik az alapvető elemek ehhez?

A csapat tőled működik!

Olyan csapatot kell építeni, ahol a fejlesztő kollégák véleménye kiemelten fontos. Sőt! A memoQ szerint akkor lesz a kód jobb, ha a célhoz vezető utat szabadon határozhatja meg a szakértő, nincs „Mi így szoktuk”. Ha van egy jobb megoldás, akkor arra fog fordulni a teljes csapat. Van egy ötlet egy jó funkcióra? Szuper! Erre is nyitottak.

Ezzel csak erősíteni fogjuk a kollégáink bevonódását a cég életébe.

Egy szakértő véleménye olyan érték, amit nem érdemes veszni hagyni!

Forrás: memoQ Zrt.
Forrás: memoQ Zrt.

Nem projektről projektre, hanem mélyen elmélyülve

Ott jó dolgozni, ahol nem az egyik projektből kell átesni a következőbe és a lehető leghamarabb befejezni. Ugyanis ettől még a legagilisebb fejlesztő is el fog fáradni és ki fog égni.

Alakítsuk a célokat és a feladatokat úgy, hogy az motiváló legyen. Sok, multinál megfáradt senior fejlesztő talál álom pozíciót egy kisebb cégnél, ahol egy termékkel, vagy fix portfólióval kell foglalkozni -jól definiált és állandó projektként.

Ilyen környezetben könnyebb elmélyülni az igazán izgalmas szakmai kihívásokban.

Fontos, hogy rugalmasak legyünk

Digitalizálódunk, hihetetlen tempóban, már az irodai jelenlét sem lehet kötelező elem. Ráadásul alapvetően a fejlesztői munkakör az egyik leginkább helyhez nem kötött munka.

Ha nem muszáj, ne várjuk el, hogy kötelezően az irodából kelljen dolgozni! A legnyitottabb megoldás ilyen esetben, ha a kollégák szabadon tervezhetik a saját munkarendjüket.

Fejlődni muszáj!

Egy jó fejlesztő tudja, hogy a szakmája folyamatosan alakul. Tartania kell a lépést, mert néhány év alatt elavul a tudása és már nem lesz annyira kelendő.

Munkáltatóként biztosítsunk lehetőséget a tanulásra, új dolgok felfedezésére. A memoQ például heti 4 órát dedikáltan biztosít mindenkinek a szabadon választott egyéni képzésekre.

Egy mindenkiért, amit mindenki ért, mindegy kiért…

Olyan csapatban jó dolgozni, ahol a munkanap nem csak a munkáról szól, hanem az emberekről. Ahol egy jól elhelyezett szóvicc még a CEO-kkal is belefér, de szinte „kötelező” a saját csapat szintjén. Ahol a közösségi lét túlmutat a napi feladatokon és vannak arcok az emailcímek mögött.

A vállalati sikeresség egyik sarokpontja lehet, ha minimális a lemorzsolódás, mert a kollégák hosszútávon szeretnek ott lenni és kiteljesedni, szakmailag és emberileg egyaránt.

De ezt igyekeznek el is elmondani a memoQ-nál, a saját szavaikkal:

Ez a cikk egy fizetett promóció, úgynevezett PR-cikk, aminek a megrendelője a memoQ Zrt.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!