Mi az az altcoin, és melyikbe érdemes befektetni? (x)

2022. november 22. – 11:06

Mi az az altcoin, és melyikbe érdemes befektetni? (x)
forrás: Pexels

Másolás

Vágólapra másolva

Az altcoin fogalmát viszonylag egyszerűen össze lehet foglalni: az összes kriptopénz, ami nem a Bitcoin. Altcoinnak számít az Ethereum és a Dogecoin is egyaránt. Emiatt a diverzitás miatt viszont gyakran nehéz eldönteni, mibe érdemes és mibe nem érdemes befektetni a pénzünket.

Alábbi írásunkban négy, egymástól teljesen különböző felhasználási móddal rendelkező altcoint ismertetünk, amik véleményünk szerint innovatív technológiájuknak köszönhetően még sokáig a köztudatban fognak maradni.

Impact Project – befektetés egy zöldebb jövőbe

Az Impact Project célja egy zöldebb jövő létrehozása. Ennek elérése érdekében veterán kereskedőkből és programozókból álló fejlesztői gárda létrehozta az IMPT tokenek ökoszisztémáját.

Az IMPT kriptopénz használatával lehetőség nyílik karbonkreditekkel kereskedni. Ezek a kreditek egy tonna légkörbe bocsátott szén-dioxidnak felelnek meg. A karbonkreditek rendszere idáig is létezett, azonban elsősorban csak a nagyvállalatok számára volt elérhető.

forrás: IMPT twitter
forrás: IMPT twitter

Számos ország kormánya választotta ezt az eszközt arra, hogy a környezetszennyező cégek ökológiai lábnyomát csökkentse. Minél nagyobb volt egy cég légkörbe juttatott károsanyag-mennyisége, annál több karbonkreditet kellett vásárolnia. Az így befolyó összegből pedig olyan vállalatok részesültek, amik működése kisebb kibocsátást eredményez.

Jelenleg ezt a gyakorlatot egyre több ország honosítja, azonban a most használt rendszer átláthatatlan és túlzott bürokráciát igényel. Az IMPT használatával bárki számára könnyedén elérhetővé válik a karbonkredit-kereskedelem és nem csak magának, de a bolygónak is profitálhat a befektetésével.

A projekt jelenleg előértékesítési szakaszban van, és kedvezményes áron bárki csatlakozhat, akinek szívügye a bolygó jövője.

Dash 2 Trade – Az elemzőplatform, ami hamarosan minden kereskedő fegyvertárában kötelező kellék lehet

A mennyiségi elemzőket, mesterséges intelligencia programozókat és kereskedőket tömörítő Dash 2 Trade csapatának célja létrehozni a kriptopiac „Bloomberg Terminálját”. Az előértékesítést követően, bárki számára elérhetővé válik egy mesterséges intelligenciát használó, profi elemzések létrehozására alkalmas platform.

Többek között olyan funkciókat használhatunk, mint az auto-trading, társadalmi indikátorok analízise vagy a láncon belüli elemzések vizsgálata. A platform használatával teljes képet kaphatunk a kriptopiac aktuális, és várható jövőbeni helyzetéről egyaránt.

forrás: Dash 2 Trade
forrás: Dash 2 Trade

A kínálatban szereplő eszközök idáig csak külön-külön voltak elérhetőek, sokszor több ezer dolláros havidíjért cserébe. Most azonban az előértékesítés alatt, kedvezményes áron lehet hozzájutni a Dash 2 Trade natív tokenjéhez, a D2T-hez. A befektetők dönthetnek úgy, hogy előfizetési csomagra váltják az általuk birtokolt D2T tokeneket, vagy akár a tőzsdei jegyzést követően el is adhatják azokat.

Bármi is legyen a végső döntés, a Dash 2 Trade már most hatalmas népszerűségnek örvend, és a piaci igényeket figyelembe véve, ez még csak a kezdet.

Calvaria – Ingyenes kártyajáték, amivel kriptopénzt lehet keresni

A Calvaria: Duels of Eternity egy jelenleg előértékesítési szakaszában lévő Play-to-Earn játék. A felhasználók a játék során NFT kártyákat gyűjthetnek, majd ezekkel csatázhatnak más játékosok ellen. A nyertes csatákért cserébe a játékosok a projekt natív tokenjét, a RIA-t kapják jutalmul, amiket később a platform piacterén kártyák vásárlására lehet fordítani.

Kétség sem fér hozzá, hogy léteznek hasonló elven működő játékok, azonban egy dologban kétségtelenül kiemelkedik a Calvaria a versenytársai közül: a játék teljesen ingyenes. A megjelenést követően, bárki csatlakozhat és bármilyen költség nélkül hozzájuthat egy ingyenes kezdőpaklihoz.

Az elérhető RIA tokenek száma viszont véges. Ennek köszönhetően minél több játékos csatlakozik, az általuk birtokolt és megszerzett kriptopénzek értéke annál magasabb lesz. Ezért is érdemes lehet még most csatlakozni az előértékesítés első szakaszához, mivel jelenleg kedvezményes áron lehet hozzájutni a RIA-hoz.

RobotEra – Robotok emberi tudattal

A RobotEra az idei év egyik legizgalmasabb, sandbox jellegű P2E (játssz, hogy nyerj) játéka. A projektben rejlő lehetőségeket igazolja, hogy a fejlesztőknek már most sikerült partneri szerződést kötni az LBank Labsszal.

A történet dióhéjban annyi, hogy a Taro bolygó kataklizmán esik át, és a pusztítást követően, csupán egy szűk, emberi tudattal rendelkező robot marad életben. A túlélők apró csoportjának az a célja, hogy többnyire egymással békében élve, újjáépítsék egykori otthonukat.

forrás: Robotera.io
forrás: Robotera.io

A játék kezdetén minden résztvevő egy egyedi, NFT formájában létező robotot, és egy véletlenszerűen generált kontinenst kap. A birtokolt földdarabot mindenki kénye-kedve szerint alakíthatja. Lehetőség nyílik a gazdálkodásra, bányászatra és az építkezésre egyaránt. A megszerezett nyersanyagokat és javakat, pedig a játék natív tokenjére, a TARO-ra lehet majd váltani.

A kontinensek között szabad átjárás lesz, ami nagyban hozzá fog járulni, egy erős közösség létrehozásához. Pillanatok alatt meglátogathatjuk szomszédainkat, elleshetünk tőlük trükköket, vagy akár elmehetünk közös kalandokra is TARO érmékért cserébe. A készítők lehetővé tették, hogy különböző nyersanyagok ötvözésével egy segítő NFT robot is elkészíthető legyen. Ez a segítő azon túl, hogy a napi feladatok során támogat minket, más játékosok segítői ellen, csatába is küldhető. Amennyiben sikerrel jár egy csata során, szintén Taro tokenek járnak majd jutalmul.

Végezetül, a felhalmozott érméket a játék piacterén más kriptovalutákra lehet váltani.

Amennyiben érdekel ez az új, izgalmas kriptojáték, látogass el a projekt hivatalos weboldalára.

A weboldalon közölt információk a reklámozó/hirdető által meghatározott tartalmú reklámnak minősülnek, nem pedig a Telex.hu-t kiadó Van Másik Zrt. tanácsának, javaslatának, vagy kereskedelmi felhívásának. Mielőtt a pénzügyeit érintő bármilyen döntést hozna minden esetben konzultájon szakemberrel.

Ez a cikk egy fizetett promóció, úgynevezett PR-cikk, megrendelője a Finixio Ltd.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!