15,6%-os növekedéssel zárta a tavalyi évet a SPAR (x)

2023. április 20. – 12:40

15,6%-os növekedéssel zárta a tavalyi évet a SPAR (x)
Kép: SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft.

Másolás

Vágólapra másolva

A SPAR továbbra is kitartóan a vevők oldalán állva, takarékos, gyors és kényelmes bevásárlást ösztönző akciókkal, kezdeményezésekkel duplázta meg 2022-ben a 2021-es év 7,2 százalékos forgalomnövekedését. Mindeközben a beruházások, felújítások, s a mindennapi működés során még inkább előtérbe kerültek a fenntarthatósági törekvések, amelyek számos szakmai díjat is elnyertek. A vállalat a 2022-es évben 915,7 milliárd forint forgalmat ért el, amely 15,6%-os növekedés az előző évhez képest.

Az 1990-ben alapított SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. 2022.12.31-én 623 üzletet működtetett, és 14 ezer munkavállalójával hazánk egyik legnagyobb munkaadója volt. A hazai üzletlánc 2022-ben is folytatta üzlethálózata fejlesztését és korszerűsítését: a tavalyi esztendőben két új áruház épült, tizenegy pedig megújult. A beruházások összértéke elérte a 18,6 milliárd forintot. A SPAR online shop eddigi történetének legnagyobb bővülését mondhatja magáénak, de jelentős eredménynek számít a Regnum Húsüzemek technológiai fejlesztése és annak a huszonkét új terméknek a bevezetése, amely az üllői SPAR enjoy. convenience üzemből került a polcokra.

Két új és tizenegy megújult üzlet

Szigetszentmiklóson és a budapesti Lurdy házban az együttesen több mint 1,6 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően két vadonatúj SPAR szupermarketet vehettek birtokukba tavaly a vásárlók. Az elmúlt esztendőben 11 üzlet is megújult, e beruházásokra 17 milliárd forintot költött a vállalat. A SPAR mind a zöldmezős beruházások, mind a felújítások terén kiemelt figyelmet fordít az üzemeltetés során keletkező káros környezeti hatások csökkentésre, és az energiahatékonyság növelésre. Az áruházak világítását LED-lámpák biztosítják, az üzletek zárásakor valamennyi világítótestet lekapcsolják, az épületek adottságait figyelembe véve pedig ahol lehet, ott napelemet szerelnek fel. A vállalat a parkolóval rendelkező áruházakban folyamatosan alakítja ki az elektromosautó-töltőállomásokat.

Gyors, kényelmes, online

Harmadik életévébe lépett tavaly a SPAR online shop, amely látványos bővüléssel ünnepelte az elmúlt évek eredményeit: kétszáz településen közel 18 ezer termék és 30 áruházi átvételi helyszín áll a vásárlók rendelkezésére, akik több mint 150 ezer megrendelést bonyolítottak ezen a felületen 2022-ben. Közel 20 új helyszínen indult el a SPAR online shop szolgáltatás: Budapest és az agglomeráció, Tatabánya és környéke, valamint Székesfehérvár és a Balaton mellett tavaly óta már a Miskolcon élők is élvezhetik a kényelmes házhoz szállítás előnyeit. A fenntartható működést szem előtt tartva az eddigi nyomtatott szállítóleveket digitálisra cserélte a cég, így évente több mint három tonnányi papírral kevesebb keletkezik. További környezetkímélő megoldásként a vásárlók rendelésük átvételekor visszaadhatják a futárnak az előző szállításból megmaradt, feleslegessé vált papírzacskókat, s azok szelektíven kerülnek feldolgozásra.

Modern húsüzemek, szigorú tanúsítványok, fejlődő logisztika

A SPAR-hálózat saját bicskei és perbáli Regnum húsüzemeiben jelentős termékfejlesztések zajlottak 2022-ben, így újabb friss és feldolgozott hústermékekkel találkozhatnak a SPAR vásárlói. Mind a perbáli, mind a bicskei húsüzemben nagyszabású, a gyártási folyamatokat és a raktározást is érintő korszerűsítés történt az elmúlt évben.

Fotó: Molnarzsolt / all rights reserved
Fotó: Molnarzsolt / all rights reserved

Magyar termékek népszerűsítése

A SPAR Magyarország üzleti filozófiájának alappillére a hazai termelők támogatása. A Hungaricool by SPAR termékversenyt ennek jegyében 2022-ben immár negyedszer rendezték meg. Folytatódott a 2021-ben elindított Régiók Kincsei program is, amelynek célja, hogy a helyben termelt élelmiszer a lehető legrövidebb úton és a leggyorsabban juthasson el a fogyasztókhoz.

Határon átívelő saját márkás termékek

Bevezetése, vagyis 1997 óta mind nagyobb népszerűségnek örvendenek a kiváló ár-érték arányú SPAR márkatermékek, amelyek köre tavaly mintegy 10%-kal bővült, s e kategória immár egyharmadát adja a teljes áruházi forgalomnak. A kiváló minőséget és kedvező árat jelentő árucikkek egy részét 2022 júniusától a határainkon túli vásárlók is megismerhetik, a SPAR Szlovénia ugyanis szárazárut és mélyhűtött saját márkás termékeket importál Magyarországról.

Tettekkel óvni a Földet

Kevesebb csomagolással, az egyszer használatos műanyag zacskók kivezetésével, az üzletek modernizálásával és a szelektív hulladékgyűjtés támogatásával az áruházlánc 2022-ben is aktív szerepet vállalt a környezet megóvásában.

A papír és műanyag szelektálása terén a kezdeti 46%-os újrahasznosítási arány több mint 70%-ra nőtt. A tálcás hústermékek csomagolásához tavaly 13,5 tonnával kevesebb műanyagot használt fel az áruházlánc, mint korábban, a vékonyabb raklapcsomagoló fólia bevezetésével pedig évente további 84 tonnával csökkentette a felhasznált műanyagok mennyiségét. Tavaly augusztustól valamennyi áruház zöldség- és gyümölcsosztálya csak biológiailag lebomló zacskókat kínál, ennek köszönhetően évente mintegy 450 tonnával kevesebb műanyagot használ fel a vállalat.

Országszerte már 80 SPAR üzletnél található olyan gyűjtőpont, ahol leadható a használt sütőolaj, amelyet korszerű technológiával újrahasznosítanak, s biodízel üzemanyag készül belőle. A PET/alu, a használt elemek, és a papír- és üvegalapú hulladékok elhelyezésére is lehetőséget biztosít az áruházlánc, valamint alumíniumdoboz- és üvegvisszaváltó automaták is üzemelnek az ország számos pontján. A vásárlók 2022-től már online térkép segítségével, a www.sparafenntarthatojovoert.hu/szelektiv-hulladek oldalon kereshetik meg, hogy hol találhatók hozzájuk legközelebb speciális hulladékgyűjtő szigetek.

A SPAR Magyarország és a Munch ételmentő online platform közötti együttműködés révén a vásárlók kedvezményes áron juthatnak jó minőségű élelmiszerekhez, s egyben hozzájárulhatnak ahhoz, hogy minél kevesebb étel kerüljön a szemétbe. A szolgáltatást 2022 novemberétől Budapest 11. kerületében, Szegeden és Hódmezővásárhelyen, összesen 19 SPAR szupermarketben és két INTERSPAR hipermarketben tesztelte a vállalat.

Ez a cikk egy fizetett promóció, úgynevezett PR-cikk, megrendelője a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!