Az ország legnagyobb csoportképe a bajnokokkal! Mozi, flashmob, közönségtalálkozó (x)

2023. április 21. – 10:56

Az ország legnagyobb csoportképe a bajnokokkal! Mozi, flashmob, közönségtalálkozó (x)
Forrás: BrandBand Agency

Másolás

Vágólapra másolva

A háromszoros olimpiai bajnok férfi vízilabda csapat tagjai híresek voltak csínytevéseikről. Együtt mozogtak mindenhova és ha meg kellett az ellenfelet tréfálni azt is együttesen találták ki és hajtották végre. A fiúk az eltelt több mint 20 év alatt sem változtak és most újra egy közös őrültségre készülnek.

Film készült „A nemzet aranyai” (12) címmel a vízilabda legendákról, akik 1997 és 2008 között végigverték a világot. Ez alatt a 12 év alatt többek között Benedek, Kásás, Kiss, Szécsi, Biros, Molnár nevével fémjelzett csapat három olimpiai aranyat, két Európa- és egy világbajnoki címet, valamint két világliga és egy világkupa győzelmet szerzett.

Hatan bekerültek a nemzetközi Hírességek Csarnokába is. A mozi fellebbenti a fátylat a háttérről, arról, amiről – talán – senkinek nem beszéltek ezelőtt, csak egymás között. A küzdésről, a barátságokról, a félelmekről és a „városi legendaként” keringő mókákról. Az olimpiai faluban otthagyták lábnyomukat, de nem csak a teljesítményükkel, hanem hírhedt poénjaikkal is, amiből A nemzet aranyai c. mozifilm többet is bemutat.

A film csütörtöktől látható a mozikban, jó hír, hogy a közönség több helyszínen is találkozhat a vízipólós bajnokokkal. Hogy felejthetetlen legyen az élmény, a fiúk egy kis akcióval is megspékelik azt.

Az ország legnagyobb csoportképét szeretnék összehozni a – hasonlóan huncut – közönséggel. A bajnokok ajándékokkal és róluk készült, dedikált fotókkal várják a vállalkozó kedvű nézőket április 21. pénteken, 18:00-kor az Allee Telekom üzlete előtt. A mozinézők a flashmob után közönségtalálkozón is láthatják kedvenceiket, és még kérdéseiket is feltehetik nekik a film végén.

(A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják. Az esemény sajtónyílvános)

Ez a cikk egy fizetett promóció, úgynevezett PR-cikk, aminek a megrendelője a BrandBand Agency Kft.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!