Így élnek a menekült családok a Máltai Szeretetszolgálatnál (x)

2023. április 24. – 10:55

Így élnek a menekült családok a Máltai Szeretetszolgálatnál (x)
Fotó: Majoros Árpád Csaba/Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Másolás

Vágólapra másolva

Az ukrajnai háború tizennegyedik hónapjában a Magyar Máltai Szeretetszolgálat még mindig 170 ukrán család tartós elhelyezéséről gondoskodik. Az integrációs programban résztvevő, hosszú távon Magyarországon maradó 630 ember az ország 24 településén él a karitatív szervezet által bérelt lakásokban, beilleszkedésüket családsegítők és tolmácsok segítik. A szülők dolgoznak, a gyermekek iskolába, óvodába járnak, a cél, hogy az egyéves program végén további segítség nélkül képesek legyenek magukról gondoskodni.

A háború kitörése óta a Máltai Szeretetszolgálat több mint 115 ezer menekülőnek nyújtott segítséget. A karitatív szervezet tovább nem utazó, hazatérni nem tudó menekültek beilleszkedésének támogatására több programot is indított, hogy a Magyarországon maradó emberek ne tábori körülmények között, folyamatosan mások gondoskodására szorulva éljenek. Az integrációs programban a nyelvtanulástól a munkakeresésig a segítségnyújtás számos formája megjelenik, miközben a családok önállóan, egy számukra kivett lakásban élnek.

Érkezés után a menekülők közül sokan szorultak pszichológiai segítségre, az első időszakban bénult tehetetlenséget éltek át, azután önmagukat hajszolva 14-16 órákat dolgoztak. Az egyedülálló édesanyák egy részénél mentális kimerültség volt érzékelhető, de a magyarul még alig beszélő ukrán gyermekek beilleszkedéséhez is számos iskolai problémára kellett megoldást találni a Máltai Szeretetszolgálat családmentorainak.

Fotó: Majoros Árpád Csaba/Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Fotó: Majoros Árpád Csaba/Magyar Máltai Szeretetszolgálat

A felnőttek közül az idős embereket és a várandós kismamákat leszámítva szinte mindenki dolgozik, igaz, a többség a nyelvtudás hiánya miatt egyelőre csak a képzettségénél alacsonyabb munkakörben. A menekültek között akad sebész, gyógyszerész, mikrobiológus, banki ügyintéző, pszichológus, zenetanár, műtős és közgazdász is, az első munkahelyeiken azonban a többség operátori munkakörben, vagy az építőiparban dolgozik, mások takarítanak, vagy konyhán segítenek. A program része a magyar nyelvű oktatás is, de a felnőttek jellemzően lassabban haladnak, mint a gyermekeik.

A programban érintett 240 gyermek jellemzően magyar nyelvű közoktatásban vesz részt, bár Debrecen, Szeged és Veszprém környékén néhányan ukrán nyelvű iskolába járnak. A tanév első felében a Máltai Szeretetszolgálat munkatársainak több egyedi esetkezelés adott feladatot, de ahogy haladt előre a tanév, az iskolákban is egyre jobban megismerték az ukrán gyermekeket is, és kiderült, hogy például zenei tehetségek és kiváló sportolók is akadnak köztük, akiket egyesületek igazoltak.

A Máltai Szeretetszolgálat minden településen segíti a családok közösségbe illeszkedését, ünnepeket, kirándulásokat, az új otthonok megismerését segítő programokat szerveznek, de nem feledkeznek meg a gyermekek születésnapjáról sem.

Ez a cikk egy fizetett promóció, úgynevezett PR-cikk, megrendelője a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!