Most bárki kipróbálhatja magát az egyik legjobban fizető szakmában (x)

2023. május 14. – 11:06

Most bárki kipróbálhatja magát az egyik legjobban fizető szakmában (x)
Fotó: Progmasters / Depositphotos

Másolás

Vágólapra másolva

Jó hírünk van azok számára, akik még idén új karriert kezdenének: a jelenlegi bizonytalan gazdasági helyzetben is van olyan terület, ahol egy féléves – akár munka mellett is végezhető – képzés után jellemzően 2 hónapon belül álláshoz lehet jutni, ráadásul 3-6 év tapasztalattal már átlagosan bruttó 1 millió forintnál is többet lehet keresni. Arról nem is beszélve, hogy az ezen a területen dolgozók gyors előléptetéssel számolhatnak, és túlnyomó többségük számára a külföldi munkalehetőség és a home office is opció – ezek derülnek ki a PROGmasters IT képzési központ több száz végzettje körében készített felmérésből.

Most több képzés is indul azok számára, akik karriert váltanának, ezekre még bárki jelentkezhet, ráadásul a jelentkezés nem jár semmilyen kötelezettséggel.

Most bárki ingyenesen belekóstolhat a programozásba

Persze teljesen érthető, ha elsőre ijesztően hangzik, hogy „Válts karriert és állj programozónak”, hiszen honnan tudhatná bárki is, hogy alkalmas-e erre a pályára. Éppen ezért a PROGmasters CODE&PIZZA ingyenes programozó napot szervez, amelyre minden érdeklődőt szeretettel vár május 20-án, szombaton 10 órától vagy június 17-én, ugyancsak szombaton 10 órától. A személyes esemény résztvevői a PROGmasters mentorainak segítségével a mesterséges intelligenciát is felhasználva próbálhatják ki a programozást, sőt, elkészíthetik életük első szoftverét. Tehát ha valaki szeretné kideríteni, neki való-e a programozás, érdemes most azonnal jelentkeznie az ingyenes eseményre, hiszen a helyek száma korlátozott!

Programozói tudás nélkül is el lehet kezdeni

Aki az ingyenes CODE&PIZZA programozó nap után kedvet kap a karrierváltáshoz és a programozáshoz, az két lehetséges úton indulhat el.

  • Sokan még egyáltalán nem rendelkeznek alapfokú programozói ismeretekkel, ami korántsem meglepő, hiszen a PROGmastershez jelentkezők több mint harmada korábban vendéglátósként, tanárként, pénzügyi területen vagy a médiában dolgozott. Ezért a teljesen kezdők számára a PROGmasters Java Start programozás tanfolyamot indít, amelynek résztvevői július elejére elsajátíthatják a programozás alapjait. A munka mellett végezhető, 5 hetes online képzésre a szabad helyek függvényében, de legkésőbb május 22-ig még bárki jelentkezhet. Ráadásul a Java Start programozás tanfolyam záróvizsgáját legalább 70%-ra teljesítők mentesülnek az alábbi, állásgaranciát kínáló képzések szakmai felvételije alól.
  • Akik viszont már rendelkeznek alapfokú programozói ismeretekkel (ezeket egyébként a PROGmasters ingyenes tananyagainak segítségével is meg lehet szerezni), három – állásgaranciát kínáló – képzésre jelentkezhetnek. Ezek között találhatnak online és személyesen, sőt, munka mellett végezhető tanfolyamot is. Ezekről a 6 hónapig tartó képzésekről – illetve, hogy melyik, kinek ajánlott –, minden fontos információ megtalálható a PROGmasters honlapján.

Állásgarancia és államilag elismert képesítő bizonyítvány

A három féléves képzés egyikét elvégezve tehát akár már idén munkába lehet állni junior programozóként a PROGmasters több mint 100 partnercégének valamelyikénél – az elhelyezkedésre (a komplex munkaerőpiaci felkészítés mellett) a képzési díj felére szóló pénzvisszafizetési garanciát is kínál az iskola. A végzettek munkához jutását segíti a megszerezhető államilag elismert képesítő bizonyítvány is.

350 ezret spórolhatnak, akik továbbtanulnak

Ráadásul a PROGmasters a továbbtanulást is támogatja. Akik elvégzik a Java Start programozás tanfolyamot és 1 éven belül elkezdik a három, állásgaranciát kínáló képzés valamelyikét, azok számára a Java Start nettó díját beszámítja a PROGmasters, így a féléves képzések árából akár 350 ezer forintot is megspórolhatnak a résztvevők.

És itt a ráadás: május 18-án még az ingyenes, online nyílt napra is bárki benézhet

A karrierváltás és a négy képzés iránt érdeklődők számára a PROGmasters május 18-án, csütörtökön 18 órakor ingyenes nyílt napot tart, amelynek résztvevői részletes információt kaphatnak a képzésekről, találkozhatnak a mentorokkal, valamint meghallgathatják a korábbi végzettek tapasztalatait is.

Ez a cikk egy fizetett promóció, úgynevezett PR-cikk, megrendelője a PROGmasters.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!