Vasárnapig még jelentkezhet egy online képzésre, amivel a milliós fizetés is elérhető (x)

2023. július 26. – 10:56

Vasárnapig még jelentkezhet egy online képzésre, amivel a milliós fizetés is elérhető (x)
Kép: mid journey

Másolás

Vágólapra másolva

Az informatikai szakmákkal kapcsolatban két gyakori sztereotípia létezik: az egyik, hogy kiemelkedő fizetést kínálnak, a másik pedig, hogy „matekos agyat” igényelnek. Az első állítást az iparági felmérések rendre visszaigazolják, a második azonban valóban csak egy sztereotípia. Olyannyira, hogy van olyan szakma az IT területén, amelyhez nemhogy matematikai tudás nem szükséges, de még nagyon komplex programozói sem. Nem véletlen, hogy a szoftvertesztelői munkakör a kifejezetten humán érdeklődésű karrierváltók körében is nagyon népszerű.

Vasárnapig még bárki jelentkezhet a PROGmasters munka mellett is elvégezhető szoftvertesztelő képzésére, amelynek végzőseit az iskola az elhelyezkedésben is segíti, és így minimum bruttó 450 ezer forintos kezdő fizetésre számíthatnak. Az átlagosan 4-6 év gyakorlattal rendelkező tesztelők havi fizetése viszont már a 850 ezer – 1,4 millió forintot is elérheti – derül ki a Hays Hungary Salary Guide 2023-es kutatásából.

Humán érdeklődéssel is lehet keresnivalónk – precizitás és empátia kell hozzá

A szoftvertesztelők feladata, hogy a programozók által elkészített alkalmazások, szoftverek hibátlan működéséről megbizonyosodjanak, illetve ellenőrizzék, hogy az elkészült program megfelel-e az ügyfél igényeinek. A szerepük ezért nélkülözhetetlen, hiszen például egy orvosi vagy egy repülőgép-karbantartási szoftver működését, vagy egy távközlési eszköz programját is a szoftvertesztelők ellenőrzik. Ebből adódóan ebben a munkakörben elengedhetetlen a precizitás, és kiemelten fontos a javítással járó monotonitás tűrése, ahogyan az empátiakészség is – hiszen a tesztelőknek mások munkájára kell visszajelzést adniuk.

Vasárnapig lehet jelentkezni a munka mellett végezhető képzésre

Az augusztus 21-én induló képzésre most vasárnapig még bárki jelentkezhet. A sikeres felvételihez és a képzés teljesítéséhez sem diplomára, sem a felhasználói szintű informatikai ismereteknél mélyebb előképzettségre nincs szükség, ugyanakkor a felvételi során előnyt jelent az angol nyelvtudás. Az 5 hónapos szoftvertesztelő tanfolyam hétfőtől-csütörtökig, 17-től 20 óráig, online formában zajlik, így a képzést a résztvevők munka mellett is elvégezhetik.

Álláshoz jutni is segítenek az 5 hónapos képzés végén

Az 5 hónapos képzést sikeresen teljesítők ráadásul egy nemzetközileg is elismert képesítést (ISTQB / CTFL) is szerezhetnek, és a PROGmasters a munkához jutásban is segíti őket több mint 100 partnercégénél. A PROGmasters partnercégeinél elhelyezkedő junior tesztelők kezdő fizetése minimum bruttó 450 ezer forint lesz, ez az összeg pedig folyamatosan emelkedik – az átlagosan 4-6 év gyakorlattal rendelkező tesztelők havi fizetése már a 850 ezer – 1,4 millió forintot is elérheti.

A PROGmasters július 26-án, azaz ma 18 órától ingyenes, online nyílt napot tart, amelyre várja a karrierváltás és a szoftvertesztelő képzés iránt érdeklődőket.

Ez a cikk egy fizetett promóció, úgynevezett PR-cikk, aminek a megrendelője a QTC Informatikai és Szolgáltató KFT.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!