Nem muszáj együtt élni a fájdalommal (x)

2023. szeptember 7. – 10:57

Nem muszáj együtt élni a fájdalommal (x)
Spányik András – Fotó: Panoráma Poliklinika

Másolás

Vágólapra másolva

Aki fájdalomtól szenved, nem ér rá – szögezi le dr. Spányik András, a budapesti Panoráma Poliklinika alapítója. A kínzó fájdalom csillapítását az okok feltárása és a protokollkövető vizsgálatok után azonnal el lehet kezdeni.

Aki már évek óta keresi a megoldást a panaszaira, például derék- vagy nyakfájdalomra, végtagokba kisugárzó porckorongsérves fájdalmakra, különböző ízületi, mozgásszervi fájdalmakra, annak nagyfokú életminőség-javulást jelent a jól megválasztott, nem műtéti fájdalomcsillapító terápia. Ezzel elkerülhetővé vagy halaszthatóvá válhat a műtéti beavatkozás.

A Panoráma Poliklinika budai fájdalomambulanciájának orvosai szerint semmi sem indokolja, hogy a páciens hetekig-hónapokig bolyongjon az ellátórendszerben. A tünetek korszerű módszerekkel hosszabb időre csillapíthatók, vagy akár azonnal megszüntethetők. Magyarországon kevés olyan fájdalomambulancia működik, ahol a több szakterületen tevékenykedő orvosok és – szükség esetén – a lelki tényezőket is feltáró pszichológus együtt kezeli a pácienseket. A diagnózis felállítását, a terápiás javaslat kidolgozását a team együtt készíti el.

Precíziós blokádinjekció, rádiófrekvenciás hőabláció

A Panoráma Poliklinika fájdalomambulanciája 2023 őszétől két olyan korszerű, minimálinvazív (kis sebzéssel járó) eljárást alkalmaz, ami a fájdalmat akár azonnal képes megszüntetni, illetve segíthet a műtét elkerülésében vagy elhalasztásában. A beavatkozásokat ideg- és gerincsebészek végzik.

Az idegi blokádinjekcióval az idegsebész speciális gyógyszert fecskendez az adott ízületet ellátó ideghez vagy az ideggyökhöz, blokkolva a fájdalmat közvetítő idegeket. Az injekció beadása képi kontroll alatt történik, az orvos valós idejű visszajelzést kap a kezelt területről. A célzás rendkívül precíz, az eljárás biztonságos és hatékony. A fájdalomérzet sok esetben azonnal megszűnik; a célponttól és a beadott gyógyszerkomponenstől függően akár több hónapos fájdalommentesség vagy fájdalomcsillapítás érhető el.

fotó: Panoráma Poliklinika
fotó: Panoráma Poliklinika

A rádiófrekvenciás termoabláció radiológiai módszer, lényege, hogy az ízületeket beidegző, fájdalomközvetítő idegszálakat hőhatással iktatják ki, a fájdalomérzet így nem tudatosul (nem jut el az agyig). Leggyakrabban a gerinc kisízületeinek vagy a végtagok nagyobb ízületeinek idegszálait kezelik, érdemben csökkentve az ízületi panaszokat. Az eljárás gerincbetegségek esetén is alkalmazható, például csigolyaízületi gyulladásnál, továbbá a test más területeit érintő panaszok – térdízületi fájdalmak, daganatos megbetegedésekkel összefüggő fájdalmak, perifériás idegi fájdalmak, csigolyákban jelentkező artritisz, szakroiliakális ízületi fájdalmak, hátfájdalom, nyaki fájdalmak – is kezelhetők ezzel a hatékony módszerrel.

Célzott betegút

Az általános gyakorlatban az orvos saját szakterületén kezeli a fájdalmat. Vannak azonban olyan krónikus fájdalmak, amelyek nem egyetlen orvosi szakterületre vonatkoznak: a kevert tüneteket több betegség okozza. A Panoráma Poliklinikán olyan komplex szemlélettel rendelkező fájdalomspecialisták dolgoznak, akik több orvosi szakágra is rálátnak. Az idegsebész-gerincsebész a fájdalomspecialista neurológussal, a pszichiáterrel, az egészségpszichológussal, a klinikai szakpszichológussal és a gyógytornásszal együttműködve kezeli a beteget és jelöli ki azt a terápiát, amelyik a legjobb megoldást jelenti. „A »célzott betegút« a gyógytornától az invazív fájdalomcsillapító eljárásig sok mindent jelenthet. A lényeg, hogy megtaláljuk azt a terápiát, ami a betegnek segít” – hangsúlyozza Spányik András.

Ha keresni kell a fájdalom okát...

A fájdalom oka nem mindig evidens. A Panoráma Poliklinika budai és pesti rendelőiben más orvosi szakterületek – például a gasztroenterológiai, endokrinológiai, neurológiai, nefrológiai, onkológiai, allergológiai és tüdőgyógyászati, valamint gyermekszakrendelések – mellett klinikai szakpszichológiai rendelések, pszichoterápia, valamint pszichiátriai ellátás is elérhető.

„A kardiológiát vagy a gasztroenterológiát a betegek döntő többsége úgynevezett funkcionális tünetekkel keresi fel, azaz nincs egyetlen kimutatható szervi elváltozás egy szívdobogásérzés vagy egy hasi fájdalom mögött. Mégis a tünetek vitathatatlanul rontanak a páciens életminőségén, aminek egyszerre lehet biológiai és lélektani háttere. A szakorvos vagy szakorvosok mellett szükség lehet pszichológusra vagy adott esetben dietetikusra is – utal Spányik András a feladat jellegére. – A cél minden esetben az, hogy a betegek alapos kivizsgálást kapjanak, krónikus vagy akut fájdalmuk megszűnjön, és a panaszok mögött meghúzódó okokra fény derüljön.”

A Panoráma Poliklinika fájdalomambulanciája az intézmény budai rendelőjében működik. További részletek a poliklinika honlapján olvashatók.

Test és lélek

Betegségről és gyógyításáról csak komplex módon szabad gondolkodni, a testi és a lelki tényezőket együtt kezelve, hiszen az emberi szervezet összefüggő rendszer – vallja Spányik András. Mindezzel a legtöbb orvos tisztában van, hazánkban mégsem áll rendelkezésre a szükséges feltételrendszer – pl. szakember-ellátottság – az intézmények többségében. A Panoráma Poliklinika alapítója szerint testünk és lelkünk működését nem választhatjuk szét, és nem állíthatunk fel sorrendet, melyik a fontosabb. „Azok a betegek például, akikkel jobban kommunikálnak a kórházban, több időt szánnak arra például, hogy elmondják a betegség okát és a szükséges terápiát, együttműködőbbek lesznek és gyorsabban gyógyulnak, mint azok, akik végigszorongják a technikai értelemben mégoly szakszerű kezelést – említ meg egy könnyen belátható igazságot a pszichoterapeuta végzettséggel is rendelkező szakorvos. – Általánosan fogalmazva a betegségek és a gyógyulás lelki hátterét is mindig számításba kell venni. A Panoráma Poliklinika által képviselt pszichoszomatikus modell, ami Németországban már évtizedek óta sikeresen működik, pontosan ezt jelenti” – fogalmaz Spányik András.

Ez a cikk egy fizetett promóció, úgynevezett PR-cikk, aminek a megrendelője a Panoráma Poliklinika

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!